|
Piróth Sándor, a jó szándékú ember.
Történt, hogy a család földjén szántás közben az eke
beakadt valamibe és úgy döntött, hogy a családdal megnézik,
hogy mit rejt a föld. Kevés ásás után egy érdekes fém
tárgyat találtak, ami egy léghűtéses motorra hasonlított. Ő
úgy gondolta, hogy szakemberekre bízza a munkát, és
ismerősökön keresztül értesítette a Szolnoki Repülő
Múzeumot.
Egy értékes motor.
Március 27.-én Légrádi Lajossal kutató feltárás során a
motor feletti földréteget eltávolítottuk úgy, hogy a második
hengersor is látható legyen, valamint egy ponton a motor alá
beástunk, hogy kiderüljön, hogy mi lehet a motor alatt.
Megállapítottuk, hogy egy amerikai R-1830-as típusú
repülőgép motor került elő. A tizennégy hengeres motor
tizenkettő hengere a helyén van, egy hengerfej, egy komplett
henger és a motor reduktor háza hiányzik, a motor mögötti
áramlásterelő lemezek és a hengereken lévő deflektor lemezek
megmaradtak. A motor sérülései megerősítették a szemtanú
visszaemlékezését, mert biztos, ez a motor nem egy lezuhant
gép alkatrésze. További bizonyíték arra, hogy nem a
megtalálási helyre zuhant a motor, hogy az alatta lévő föld
teljesen puha volt, pedig a zuhanási helyeken a becsapódó
nagy súly miatt kőkeményre tömörödik a föld. Elkészültek a
fotók a leletről, majd visszatemettük.
Március 28-án értesítettem a kutatás eredményéről az MH 86
Szolnok Helikopter Bázis parancsnokát, Lamos Imre
dandártábornokot, aki biztosított róla, hogy az alakulat
támogatja a motor kiemelését. A csillagmotort mi temettük
vissza, ezért maximum 20 centiméter föld borította. Lakott
terület mellett volt a motor helye, ezért sokan látták a
kutatásunkat és tartottam attól, hogy eltűnik, ezért a
leletmentést a legrövidebb időn belül kellett végre hajtani.
Úgy gondoltam, hogy április 5-ére sikerül elintézni az
engedélyeket. Az idő rövidsége miatt a hatóságok
szakembereit megkértem, hogy személyesen legyenek kinn a
kiemelés helyszínén, ezzel megspórolva a hosszú levelezést.
Mindenhol nagyon pozitívan fogadták a leletmentési
kérelmeket, ezért szombaton reggel indulhattunk a nagy
leletért. A borongós idő miatt féltem, hogy a tavalyi
újszászi sárdagasztás megismétlődik. Szerencsére
Szigetszentmiklóson napos idő fogadott minket. A Magyar
Roncskutató Egyesület kutatóival közösen kezdtük el a
munkát. Rövid szakmai megbeszélés után kezdődött a feltárás
és táborépítés. A kiemelés helyszínén már kihajtott a búza,
ezért a lehető legkisebb területen dolgoztunk, hogy
elkerüljük a károkozást. Szalaggal kijelöltük a közlekedő
sávot, a munkaterületet, majd indult a feltárás. Felhúztuk a
magyar zászlót és felépítettünk egy katonai sátrat, arra az
esetre, ha esne az eső. Egyrészt minket védett volna,
másrészt a gödör fölé helyezve nem lesz sártenger a kiemelés
területe. Kijelöltünk egy 4x4-es négyzetet, és kiástuk a
felső 20 centis földréteget. Végig ásóval dolgoztunk, nem
volt értelme markolót használni, mert tudtuk, hogy nem kell
mélyre ásni. Ekkor kilátszott a motor és utána már csak
3x3-as négyzetben folyt az ásás 120 centi mélységig. Egy
méter mélyen volt a motor hátsó része, ami alá két kötelet
tettünk a kiemeléshez. Légrády Lajos a dokumentálásért
felelt, rögzítette munkafolyamatokat és elkészítette a
feltárás helyszín rajzait. Egy kamera fix helyről
folyamatosan rögzíti a munkálatokat, egy kézi kamera veszi
az érdekes momentumokat, és egy fényképezővel rögzítjük a
fontosabb alkatrészeket. A kiemelés helyszínrajzán
rögzítésre kerülnek a munka gödör méretei, a motor helyzete,
és GPS koordinátái. Ez egy -a motor kiásásához képest-
unalmas feladat, de az események rekonstruálásánál fontos
minden apróságot rögzíteni. A motor kiásása után a hengerek
megtisztítása következett. Dél körül megérkeztek a sajtó
képviselői, és egy rövid tájékoztató után a motor ismét a
levegőbe emelkedett a daru segítségével. A leleteket
felpakoltunk az Uralra, majd Piróth Sándor átvette a
kiemelés területét, majd elindultunk vissza a múzeumba.
Tisztítás után megvizsgáltuk a motor állapotát, a
forgattyús házon 12 henger van meg sérülten, egy hengerről
hiányzik a hengerfej, egy henger pedig tőből kiszakadt. Négy
henger kimozdult a helyéről és néhány hengert megpróbáltak
leszerelni, mert hiányoznak a csavarok. A motor mögötti
deflektorok kétharmada megmaradt, úgy, mint a kipufogó
koszorú és a szívó csövek. A motor áttételházát és a
segédberendezés házat leszerelték. Néhány hengernél
megmaradtak a szelepemelők is, de van olyan henger, ahonnan
leszerelték. A hiányzó hengerfej és a henger sugár irányban
távolodtak el a blokktól, mert a hiányzó hengerfej mögött,
ott van a deflektor lemez, szinte ép állapotban. Ez a
sérülés nem eredhet zuhanásból, mert akkor hátra felé
mozdult volna el a henger és leszakította volna a deflektor
lemezt. Szerintem, a légvédelem ezt a motort találta el, és
ez okozta a sérüléseket.
Egy bevetés.
Piróth Sándor nagymamája Szabó Istvánné Gere Etelka, így
emlékezett vissza a 64 évvel ezelőtt történtekre:
-23 éves voltam, kora tavasszal történt,
az eset, de nem akkor, amikor először bombázták a repülőgép
gyárat. A pincében voltunk, és olyan erős motorzúgást
hallottunk, hogy attól féltünk, hogy ránk fog zuhanni a
repülőgép. Később megnéztük a gépet, ami a földünktől nem
messze szállt le. Összetört, és kiégett, de nagyjából egyben
volt. Emlékszem rá, hogy ejtőernyősöket is elfogtak, de
néhány ember a gépben halt meg.
Etelka néni elmesélte, hogy a gép nem a
motor helyén, hanem egy kicsit arrébb szállt le, de biztos,
hogy ebben a dűlőben, mert itt volt akkor is és most is a
földjük. A gép történetének felkutatásához a Magyar Királyi
Csendőrség jelentései nyújtottak elsődleges segítséget. Volt
egy tavaszi időpont és egy helyszín, Szigetszentmiklós. A
jelentésekben lejegyezték, hogy 1944. április 13.-án
kényszerleszállást hajtott végre egy négymotoros bombázó
Szigetszentmiklóson. Április 13.-án a 461. Bombázó Csoport,
a hetedik bevetésére szállt fel Burke őrnagy vezetésével.
Nagy romboló erejű bombákkal támadták a Dunai
Repülőgépgyárat. A cél felett erős légvédelmi tűz és
vadászgépek fogadták a köteléket. Az amerikai jelentések
szerint a bevetés során 58 egy és két motoros vadászgéppel
találkoztak, sőt a kétmotoros vadászgépek rakétákat lőttek
ki a kötelékre. A bombázók lövészei három ellenséges gép
megsemmisítését és három gép valószínű lelövését
jelentették. A bombázó kötelék tizenöt gépe sérült meg a
támadás során, és a 766. Bombázó Század kettő, a 764.
Bombázó Század egy B-24-es bombázója nem tért vissza. A cél
felett egy légvédelmi lövedék eltalálta Charles W. Bauman
főhadnagy 44-es oldalszámú gépének 1-es motorját. A
robbanástól kigyulladt a motor és az egyik üzemanyag
tartály. Az eltalált bombázó tett egy éles 180 fokos bal
fordulót és neki ütközött a kötelékben repülő Paul S. Mowery
hadnagy 49-es számú gépének. Az ütközéstől Mowery hadnagy
gépének egyik légcsavarja és jobb szárny egy darabja
leszakadt. Bauman főhadnagy gépe a cél körzetében pörögve
zuhant az ütközés után. Mowery hadnagy gépe az ütközés után
lemaradt, majd pörögve zuhanni kezdett. Az alakzatban repülő
másik bombázó személyzete látta, hogy Mowery hadnagy a gépet
úgy kb. 2000 lábon kivette a zuhanásból, és tovább repült,
majd elvesztették szem elől. A harmadik eltűnt gép
parancsnoka Kay B. Steele főhadnagy volt. A célt még
sikerült elérnie a kötelékkel, de már nem tudott visszatérni
a bázisára.
Mowery hadnagy gépe nem lehet a megtalált gép, mert a
hadnagyot Bugyi községben halotti anyakönyvezték, mely
szerint 1944. április 13.-án 12 órakor halt meg koponyaalapi
törésben, Bugyi-Alsódélegyháza pusztánál. Továbbá a Mowery-személyzet
két tagját Harry E. Deant és Earl D. Blalokot bántalmazták
Kiskunlacházán, amit a népbírósági közlöny a háború után
leírt. Letartóztatták, és elítélték azokat a kiskunlacházai
személyeket, akik bántalmazták a két amerikai pilótát. A
környéken volt bombázó lezuhanás is, mert a Magyar Királyi
Csendőrség jelentette, hogy négy motoros bombázó lezuhant
Kiskunlacházánál és Délegyházánál. A valóságban
Kiskunlacháza, Bugyi, és Délegyháza közötti területen zuhant
le a B-24-es, és ezért jelentette két csendőrőrs is. Ez
alapján biztos, hogy Mowery hadnagy az ütközés után ki tudta
venni a Liberátort a zuhanásból, - ahogy a kötelék más
személyzete jelentette- majd megpróbált eljutni haza, de nem
sikerült, mert a gép sérülése olyan súlyos volt, hogy
lezuhant.
Steele főhadnagy gépét is ki lehet zárni. Az amerikai
jelentés szerint kivált a kötelékből és eltűnt. Galambos
Gábor és Végső István kutatóknak sikerült ennek a gépnek a
lezuhanási helyét felkutatni Kelebiánál. A Repülő Kísérleti
Intézet egyik személyzete, Konráth János főhadnagy és Újváry
László zászlós lelőtt egy B-24-est Kelebiától keletre. A gép
személyzete hadifogságba került, a Stalag Luft III táborba.
A táborban egy amerikai hadifogoly Ewell McCright
feljegyezte, hogy ki hol esett fogságba. Richard G. Lyke
törzsőrmester szerint Szebeen, Charles A. Humphress őrvezető
és Stanley A. Kosierowski őrmester szerint Szegeen, Even G.
Medellin szerint Szgedia, Jack R. Severns hadnagy szerint
Szegreb, és a gép parancsnoka Steele főhadnagy szerint Szged
volt az a magyar helyiség, ahol elfogták őket. Szerintem
mindenkinek beugrik Szeged városa a felsorolásból.
Kizárásos alapon Bauman főhadnagy gépe maradt. Ezt a cél
felett látták pörögve zuhanni, majd szem elől vesztették. A
gép valószínűleg lapos szögben ért földet és ezért
viszonylag egyben maradt, ahogy a szemtanú is elmondta. A
személyzet sorsáról nincs semmi adat, vagyis Európában nincs
nyilvántartott sírhelyük, és nincsenek eltűntként
nyilvántartva. Ez arra utal, hogy vagy mindenki túl élte a
háborút, vagy mindenki meghalt és a háború után
hazaszállították a holttesteket. A ráckevei bevonulási
központ, a szigetszentmiklósi előljáróságtól kapott
információk alapján 1946. február 20.-án jelentette, hogy az
április 13.-án és a július 30.-án lezuhant repülőgépek
személyzetéből 12 fő a temetőben és egy fő az Alsóbucka
erdőben temettetett el. Innen amerikai katonák szállították
el a holttesteket ismeretlen helyre, 1945. szeptemberében. A
461. Bomber Group történésze, Hughes Glantzberg szerint a
gépen tizenkét fő tartózkodott és mindenki meghalt, vagyis
az elszállított holttestek között volt a gép személyzete.
Egy rejtélyes történet.
Miért nem vitték el a motort? 1944. áprilisában, amikor
ez a gép kényszerleszállt, még fontos hadi zsákmánynak
számított. A kényszerleszállt gépeket összegyűjtötték, és
alaposan átvizsgálták. Fontos adatokat szerezhettek a magyar
szakemberek az amerikai gépekről, motorokról és
technológiákról. Lehet, hogy a gép többi motorja teljesen ép
volt, és ezért nem vitték el ezt a sérült motort, vagy az is
lehet, hogy meg akarták hagyni nekünk azt az örömöt, hogy
kiemelhetjük?! Rejtély.
Az eltűnt repülőgép személyzetek jelentésében találtunk
egy érdekes nevet: RAYMOND V. GOMBOSSY főhadnagy. A neve
alapján valószínűleg magyar származású volt. Ezen a gépen
két navigátor volt, az egyik Gombossy. Próbáltuk megfejteni,
hogy miért? Lehet azért volt két navigátor, mert ez a gép a
kötelék élén repült, és kiemelkedően fontos szerepe volt a
tájékozódásban, és így csökkentették a tévedés lehetőségét.
De Nagy András kollégám felvetése is érdekes
lehet Gombossy szerepével kapcsolatban. Egyik reggel, amikor
megérkezett a múzeumba, azt kérdezte, hogy melyik napon
csalták tőrbe az amerikaiak a magyar vadászokat Csepel
felett? Gyorsan megnéztem Tobak Tibor, Pumák földön égen
című könyvét, melyben leírta, hogy az egyik túlélő,
Szentiványi János főhadnagy a Repülő Kísérleti Intézet
Me-210-es pilótájaként, bevetésen volt ezen a napon az
amerikai kötelékek ellen. Miután megtámadtak egy 40-50
Liberátorból álló köteléket, zuhanással váltak ki a harcból,
majd miután kivették a gépeket a zuhanásból, megszólalt a
rádió. Innentől Szentiványi főhadnagy visszaemlékezését szó
szerint idézem, Tobak Tibor könyvéből:
-Összes magyar vadászok, gyülekezés a
Csepel-sziget déli végénél 2000 méteren !
Megismétli. Bob a Dunát meglátva Csepel
irányába fordul. Enyhén emelkedik, nyilván, hogy a 2000-es
magasságot elérve érjünk a gyülekezési légtérbe. Már majdnem
ott vagyunk, amikor látom, hogy gépek köröznek a
Csepel-sziget déli vége fölött, legalább nyolcan. Megörülök,
biztos a mi Messzereink! Aztán vérfagyasztó pillanat: az
egyik gép a hasát mutatja, és látom, hogy kéttörzsű!
Lightning! Mint az őrült, ordítok a rádióba: Vigyázz Bob (Boskovics
Sándor százados beceneve), előttünk Lightningek!....Döbbenten
látom, hogy az egyik Lightning felhúz, és felénk fordul!
- Bob vigyázz, támadnak!- üvöltöm.
-Jól van, látom őket, gyere, meglógunk!
-feleli, azzal éles fordulóba vágja gépét, és kezdi
zuhanásba vinni. Elkésett! Az első Lightning már rásorozott.
Ekkor halt hősi halált Boskovics Sándor százados a Repülő
Kísérleti Intézet kiváló berepülő pilótája. A magyar
pilótákat tőrbe csalták, mert az amerikai vadászok vártak
rájuk a megadott légtérben. Soha sem derült ki, hogy kié
volt az a tökéletes magyarsággal beszélő titokzatos hang a
rádióban, lehet, hogy Gombossyé? Rejtély.
Sajnos sokszor hallhatunk olyan esetekről, amikor az
értékes leletek nem a múzeumokba kerülnek, hanem a
vastelepre. Köszönöm Piróth Sándornak, hogy a szolnoki
múzeumot választotta a motor megmentésére. Köszönöm a
sajtónak, hogy foglalkozott a munkánkkal, mert a jó példa ez
esetben hatásos volt: három ember kereste meg a múzeumot
különböző felajánlásokkal a történet hallatán. Az amerikai
Fox News hírcsatorna cikke után az Egyesült Államokból, a
Magyar Roncskutató Egyesülethez hasonló amerikai civil
szervezetek vették fel velünk a kapcsolatot ezen az oldalon
és a washingtoni magyar nagykövetségen keresztül. Köszönöm
Mohos Nándornak, hogy kutatási eredményeivel segítette az
események rekonstruálását.
* * *
Belekotnyeleskedek Karcsi írásába,
mert nekem semmi sem szent:
Raymund Gombossy főhadnagy ezen a
tragikus napon nem a saját személyzetével repült, tehát
nevezhetjük esetét szörnyű balszerencsének. Csakhogy: ő
eredetileg ahhoz a fentebb említett Mowery-személyzethez
tartozott, amelynek gépét éppen az ő sérült gépük vert le a
égről. Mondhatjuk: nem kerülhette el sorsát, neki ez volt
megírva !
(hs)
|
