REPÜLŐMÚZEUM  SZOLNOK

Magó Károly: Egy jó szándékú ember, egy motor, egy bevetés,

és egy rejtélyes történet

 

 

  Piróth Sándor, a jó szándékú ember.

  Történt, hogy a család földjén szántás közben az eke beakadt valamibe és úgy döntött, hogy a családdal megnézik, hogy mit rejt a föld. Kevés ásás után egy érdekes fém tárgyat találtak, ami egy léghűtéses motorra hasonlított. Ő úgy gondolta, hogy szakemberekre bízza a munkát, és ismerősökön keresztül értesítette a Szolnoki Repülő Múzeumot.

  Egy értékes motor.

  Március 27.-én Légrádi Lajossal kutató feltárás során a motor feletti földréteget eltávolítottuk úgy, hogy a második hengersor is látható legyen, valamint egy ponton a motor alá beástunk, hogy kiderüljön, hogy mi lehet a motor alatt. Megállapítottuk, hogy egy amerikai R-1830-as típusú repülőgép motor került elő. A tizennégy hengeres motor tizenkettő hengere a helyén van, egy hengerfej, egy komplett henger és a motor reduktor háza hiányzik, a motor mögötti áramlásterelő lemezek és a hengereken lévő deflektor lemezek megmaradtak. A motor sérülései megerősítették a szemtanú visszaemlékezését, mert biztos, ez a motor nem egy lezuhant gép alkatrésze. További bizonyíték arra, hogy nem a megtalálási helyre zuhant a motor, hogy az alatta lévő föld teljesen puha volt, pedig a zuhanási helyeken a becsapódó nagy súly miatt kőkeményre tömörödik a föld. Elkészültek a fotók a leletről, majd visszatemettük.

  Március 28-án értesítettem a kutatás eredményéről az MH 86 Szolnok Helikopter Bázis parancsnokát, Lamos Imre dandártábornokot, aki biztosított róla, hogy az alakulat támogatja a motor kiemelését. A csillagmotort mi temettük vissza, ezért maximum 20 centiméter föld borította. Lakott terület mellett volt a motor helye, ezért sokan látták a kutatásunkat és tartottam attól, hogy eltűnik, ezért a leletmentést a legrövidebb időn belül kellett végre hajtani. Úgy gondoltam, hogy április 5-ére sikerül elintézni az engedélyeket. Az idő rövidsége miatt a hatóságok szakembereit megkértem, hogy személyesen legyenek kinn a kiemelés helyszínén, ezzel megspórolva a hosszú levelezést. Mindenhol nagyon pozitívan fogadták a leletmentési kérelmeket, ezért szombaton reggel indulhattunk a nagy leletért. A borongós idő miatt féltem, hogy a tavalyi újszászi sárdagasztás megismétlődik. Szerencsére Szigetszentmiklóson napos idő fogadott minket. A Magyar Roncskutató Egyesület kutatóival közösen kezdtük el a munkát. Rövid szakmai megbeszélés után kezdődött a feltárás és táborépítés. A kiemelés helyszínén már kihajtott a búza, ezért a lehető legkisebb területen dolgoztunk, hogy elkerüljük a károkozást. Szalaggal kijelöltük a közlekedő sávot, a munkaterületet, majd indult a feltárás. Felhúztuk a magyar zászlót és felépítettünk egy katonai sátrat, arra az esetre, ha esne az eső. Egyrészt minket védett volna, másrészt a gödör fölé helyezve nem lesz sártenger a kiemelés területe. Kijelöltünk egy 4x4-es négyzetet, és kiástuk a felső 20 centis földréteget. Végig ásóval dolgoztunk, nem volt értelme markolót használni, mert tudtuk, hogy nem kell mélyre ásni. Ekkor kilátszott a motor és utána már csak 3x3-as négyzetben folyt az ásás 120 centi mélységig. Egy méter mélyen volt a motor hátsó része, ami alá két kötelet tettünk a kiemeléshez. Légrády Lajos a dokumentálásért felelt, rögzítette munkafolyamatokat és elkészítette a feltárás helyszín rajzait. Egy kamera fix helyről folyamatosan rögzíti a munkálatokat, egy kézi kamera veszi az érdekes momentumokat, és egy fényképezővel rögzítjük a fontosabb alkatrészeket. A kiemelés helyszínrajzán rögzítésre kerülnek a munka gödör méretei, a motor helyzete, és GPS koordinátái. Ez egy -a motor kiásásához képest- unalmas feladat, de az események rekonstruálásánál fontos minden apróságot rögzíteni. A motor kiásása után a hengerek megtisztítása következett. Dél körül megérkeztek a sajtó képviselői, és egy rövid tájékoztató után a motor ismét a levegőbe emelkedett a daru segítségével. A leleteket felpakoltunk az Uralra, majd Piróth Sándor átvette a kiemelés területét, majd elindultunk vissza a múzeumba.

  Tisztítás után megvizsgáltuk a motor állapotát, a forgattyús házon 12 henger van meg sérülten, egy hengerről hiányzik a hengerfej, egy henger pedig tőből kiszakadt. Négy henger kimozdult a helyéről és néhány hengert megpróbáltak leszerelni, mert hiányoznak a csavarok. A motor mögötti deflektorok kétharmada megmaradt, úgy, mint a kipufogó koszorú és a szívó csövek. A motor áttételházát és a segédberendezés házat leszerelték. Néhány hengernél megmaradtak a szelepemelők is, de van olyan henger, ahonnan leszerelték. A hiányzó hengerfej és a henger sugár irányban távolodtak el a blokktól, mert a hiányzó hengerfej mögött, ott van a deflektor lemez, szinte ép állapotban. Ez a sérülés nem eredhet zuhanásból, mert akkor hátra felé mozdult volna el a henger és leszakította volna a deflektor lemezt. Szerintem, a légvédelem ezt a motort találta el, és ez okozta a sérüléseket.
 


   Egy bevetés.

  Piróth Sándor nagymamája Szabó Istvánné Gere Etelka, így emlékezett vissza a 64 évvel ezelőtt történtekre:

-23 éves voltam, kora tavasszal történt, az eset, de nem akkor, amikor először bombázták a repülőgép gyárat. A pincében voltunk, és olyan erős motorzúgást hallottunk, hogy attól féltünk, hogy ránk fog zuhanni a repülőgép. Később megnéztük a gépet, ami a földünktől nem messze szállt le. Összetört, és kiégett, de nagyjából egyben volt. Emlékszem rá, hogy ejtőernyősöket is elfogtak, de néhány ember a gépben halt meg.

Etelka néni elmesélte, hogy a gép nem a motor helyén, hanem egy kicsit arrébb szállt le, de biztos, hogy ebben a dűlőben, mert itt volt akkor is és most is a földjük. A gép történetének felkutatásához a Magyar Királyi Csendőrség jelentései nyújtottak elsődleges segítséget. Volt egy tavaszi időpont és egy helyszín, Szigetszentmiklós. A jelentésekben lejegyezték, hogy 1944. április 13.-án kényszerleszállást hajtott végre egy négymotoros bombázó Szigetszentmiklóson. Április 13.-án a 461. Bombázó Csoport, a hetedik bevetésére szállt fel Burke őrnagy vezetésével. Nagy romboló erejű bombákkal támadták a Dunai Repülőgépgyárat. A cél felett erős légvédelmi tűz és vadászgépek fogadták a köteléket. Az amerikai jelentések szerint a bevetés során 58 egy és két motoros vadászgéppel találkoztak, sőt a kétmotoros vadászgépek rakétákat lőttek ki a kötelékre. A bombázók lövészei három ellenséges gép megsemmisítését és három gép valószínű lelövését jelentették. A bombázó kötelék tizenöt gépe sérült meg a támadás során, és a 766. Bombázó Század kettő, a 764. Bombázó Század egy B-24-es bombázója nem tért vissza. A cél felett egy légvédelmi lövedék eltalálta Charles W. Bauman főhadnagy 44-es oldalszámú gépének 1-es motorját. A robbanástól kigyulladt a motor és az egyik üzemanyag tartály. Az eltalált bombázó tett egy éles 180 fokos bal fordulót és neki ütközött a kötelékben repülő Paul S. Mowery hadnagy 49-es számú gépének. Az ütközéstől Mowery hadnagy gépének egyik légcsavarja és jobb szárny egy darabja leszakadt. Bauman főhadnagy gépe a cél körzetében pörögve zuhant az ütközés után. Mowery hadnagy gépe az ütközés után lemaradt, majd pörögve zuhanni kezdett. Az alakzatban repülő másik bombázó személyzete látta, hogy Mowery hadnagy a gépet úgy kb. 2000 lábon kivette a zuhanásból, és tovább repült, majd elvesztették szem elől. A harmadik eltűnt gép parancsnoka Kay B. Steele főhadnagy volt. A célt még sikerült elérnie a kötelékkel, de már nem tudott visszatérni a bázisára.

  Mowery hadnagy gépe nem lehet a megtalált gép, mert a hadnagyot Bugyi községben halotti anyakönyvezték, mely szerint 1944. április 13.-án 12 órakor halt meg koponyaalapi törésben, Bugyi-Alsódélegyháza pusztánál. Továbbá a Mowery-személyzet két tagját Harry E. Deant és Earl D. Blalokot bántalmazták Kiskunlacházán, amit a népbírósági közlöny a háború után leírt. Letartóztatták, és elítélték azokat a kiskunlacházai személyeket, akik bántalmazták a két amerikai pilótát. A környéken volt bombázó lezuhanás is, mert a Magyar Királyi Csendőrség jelentette, hogy négy motoros bombázó lezuhant Kiskunlacházánál és Délegyházánál. A valóságban Kiskunlacháza, Bugyi, és Délegyháza közötti területen zuhant le a B-24-es, és ezért jelentette két csendőrőrs is. Ez alapján biztos, hogy Mowery hadnagy az ütközés után ki tudta venni a Liberátort a zuhanásból, - ahogy a kötelék más személyzete jelentette- majd megpróbált eljutni haza, de nem sikerült, mert a gép sérülése olyan súlyos volt, hogy lezuhant.

  Steele főhadnagy gépét is ki lehet zárni. Az amerikai jelentés szerint kivált a kötelékből és eltűnt. Galambos Gábor és Végső István kutatóknak sikerült ennek a gépnek a lezuhanási helyét felkutatni Kelebiánál. A Repülő Kísérleti Intézet egyik személyzete, Konráth János főhadnagy és Újváry László zászlós lelőtt egy B-24-est Kelebiától keletre. A gép személyzete hadifogságba került, a Stalag Luft III táborba. A táborban egy amerikai hadifogoly Ewell McCright feljegyezte, hogy ki hol esett fogságba. Richard G. Lyke törzsőrmester szerint Szebeen, Charles A. Humphress őrvezető és Stanley A. Kosierowski őrmester szerint Szegeen, Even G. Medellin szerint Szgedia, Jack R. Severns hadnagy szerint Szegreb, és a gép parancsnoka Steele főhadnagy szerint Szged volt az a magyar helyiség, ahol elfogták őket. Szerintem mindenkinek beugrik Szeged városa a felsorolásból.

  Kizárásos alapon Bauman főhadnagy gépe maradt. Ezt a cél felett látták pörögve zuhanni, majd szem elől vesztették. A gép valószínűleg lapos szögben ért földet és ezért viszonylag egyben maradt, ahogy a szemtanú is elmondta. A személyzet sorsáról nincs semmi adat, vagyis Európában nincs nyilvántartott sírhelyük, és nincsenek eltűntként nyilvántartva. Ez arra utal, hogy vagy mindenki túl élte a háborút, vagy mindenki meghalt és a háború után hazaszállították a holttesteket. A ráckevei bevonulási központ, a szigetszentmiklósi előljáróságtól kapott információk alapján 1946. február 20.-án jelentette, hogy az április 13.-án és a július 30.-án lezuhant repülőgépek személyzetéből 12 fő a temetőben és egy fő az Alsóbucka erdőben temettetett el. Innen amerikai katonák szállították el a holttesteket ismeretlen helyre, 1945. szeptemberében. A 461. Bomber Group történésze, Hughes Glantzberg szerint a gépen tizenkét fő tartózkodott és mindenki meghalt, vagyis az elszállított holttestek között volt a gép személyzete.

   

  Egy rejtélyes történet.

   Miért nem vitték el a motort? 1944. áprilisában, amikor ez a gép kényszerleszállt, még fontos hadi zsákmánynak számított. A kényszerleszállt gépeket összegyűjtötték, és alaposan átvizsgálták. Fontos adatokat szerezhettek a magyar szakemberek az amerikai gépekről, motorokról és technológiákról. Lehet, hogy a gép többi motorja teljesen ép volt, és ezért nem vitték el ezt a sérült motort, vagy az is lehet, hogy meg akarták hagyni nekünk azt az örömöt, hogy kiemelhetjük?! Rejtély.

  Az eltűnt repülőgép személyzetek jelentésében találtunk egy érdekes nevet: RAYMOND V. GOMBOSSY főhadnagy. A neve alapján valószínűleg magyar származású volt. Ezen a gépen két navigátor volt, az egyik Gombossy. Próbáltuk megfejteni, hogy miért? Lehet azért volt két navigátor, mert ez a gép a kötelék élén repült, és kiemelkedően fontos szerepe volt a tájékozódásban, és így csökkentették a tévedés lehetőségét. De Nagy András kollégám felvetése is érdekes lehet Gombossy szerepével kapcsolatban. Egyik reggel, amikor megérkezett a múzeumba, azt kérdezte, hogy melyik napon csalták tőrbe az amerikaiak a magyar vadászokat Csepel felett? Gyorsan megnéztem Tobak Tibor, Pumák földön égen című könyvét, melyben leírta, hogy az egyik túlélő, Szentiványi János főhadnagy a Repülő Kísérleti Intézet Me-210-es pilótájaként, bevetésen volt ezen a napon az amerikai kötelékek ellen. Miután megtámadtak egy 40-50 Liberátorból álló köteléket, zuhanással váltak ki a harcból, majd miután kivették a gépeket a zuhanásból, megszólalt a rádió. Innentől Szentiványi főhadnagy visszaemlékezését szó szerint idézem, Tobak Tibor könyvéből:

-Összes magyar vadászok, gyülekezés a Csepel-sziget déli végénél 2000 méteren !

Megismétli. Bob a Dunát meglátva Csepel irányába fordul. Enyhén emelkedik, nyilván, hogy a 2000-es magasságot elérve érjünk a gyülekezési légtérbe. Már majdnem ott vagyunk, amikor látom, hogy gépek köröznek a Csepel-sziget déli vége fölött, legalább nyolcan. Megörülök, biztos a mi Messzereink! Aztán vérfagyasztó pillanat: az egyik gép a hasát mutatja, és látom, hogy kéttörzsű! Lightning! Mint az őrült, ordítok a rádióba: Vigyázz Bob (Boskovics Sándor százados beceneve), előttünk Lightningek!....Döbbenten látom, hogy az egyik Lightning felhúz, és felénk fordul!

- Bob vigyázz, támadnak!- üvöltöm.

-Jól van, látom őket, gyere, meglógunk! -feleli, azzal éles fordulóba vágja gépét, és kezdi zuhanásba vinni. Elkésett! Az első Lightning már rásorozott.  Ekkor halt hősi halált Boskovics Sándor százados a Repülő Kísérleti Intézet kiváló berepülő pilótája. A magyar pilótákat tőrbe csalták, mert az amerikai vadászok vártak rájuk a megadott légtérben. Soha sem derült ki, hogy kié volt az a tökéletes magyarsággal beszélő titokzatos hang a rádióban, lehet, hogy Gombossyé? Rejtély.

   
  Sajnos sokszor hallhatunk olyan esetekről, amikor az értékes leletek nem a múzeumokba kerülnek, hanem a vastelepre. Köszönöm Piróth Sándornak, hogy a szolnoki múzeumot választotta a motor megmentésére. Köszönöm a sajtónak, hogy foglalkozott a munkánkkal, mert a jó példa ez esetben hatásos volt: három ember kereste meg a múzeumot különböző felajánlásokkal a történet hallatán. Az amerikai Fox News hírcsatorna cikke után az Egyesült Államokból, a Magyar Roncskutató Egyesülethez hasonló amerikai civil szervezetek vették fel velünk a kapcsolatot ezen az oldalon és a washingtoni magyar nagykövetségen keresztül. Köszönöm Mohos Nándornak, hogy kutatási eredményeivel segítette az események rekonstruálását.

 

*  *  *

 

Belekotnyeleskedek Karcsi írásába, mert nekem semmi sem szent:

Raymund Gombossy főhadnagy ezen a tragikus napon nem a saját személyzetével repült, tehát nevezhetjük esetét szörnyű balszerencsének. Csakhogy: ő eredetileg ahhoz a fentebb említett Mowery-személyzethez tartozott, amelynek gépét éppen az ő sérült gépük vert le a égről. Mondhatjuk: nem kerülhette el sorsát, neki ez volt megírva !

(hs)
 

Karcsi mellékelt néhány képet az íráshoz, itt láthatod őket. A képeket a CD felirata szerint "Csibi" készítette.

Az ásás kevésbé kellemes, de egyáltalán nem izgalommente része a földkitermelés.

 

Ugye hogy nem is volt nagyon mélyen a motor?

Az is látszik, hogy jó néhány érdeklődő figyelte a fejleményeket. Sajnos nem tudtam elmenni, pedig kaptam meghívást...

Gondosan körülássák...
...közben a felső részt, jelesül az elülső hengersor szelepvezérlő mechanizmusát már tisztítják
Egy henger - egy ember.
Hevedereket helyeznek a motor alá a kiemeléshez.

Emelés!

Kint van a gödör szélén, innen már könnyebben mozgatható.

Az ásatásban részt vevők - a teljesség igénye nélkül.

Álló sor, balról jobbra:

 

Magó Károly ftörm.

Molnár István szds.

Groszvald Attila (Groszi)

Volter János ftörm.

Markó Ferenc

Légrády Lajos

guggolnak:

Csibra Tibor zls

(a fotók készítője)

Megyer Áron

Hegedűs Attila

Sipos Sándor ftörm.

Dományi István szkv.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kiemelt - és tisztításra váró motor már a Múzeumban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képek és képaláírások: (hs)

Egy komplett henger és egy hengerfej hiányzik, a motor többi része viszonylag egyben van.

Ez a henger nem akármilyen ütést kapott.

A légcsavar-reduktort és a házát annak idején valaki leszerelte, mert a rögzítő csavarok ki vannak csavarva.

Láthatóvá vált a mellső hengersor szelepvezérlő rendszere.

Ha jobban megnézzük egészen jó állapotban van, meg fogjátok látni ha készen lesz !