Bosznay Károly 1921. december 30-án született Pestszentlőrincen. A polgári iskola négy osztályának elvégzése után 1937. szeptember 30-án, Marton Dezső támogatásával és az édesapja írásos engedélyével (korkedvezményesen) 16 évesen került be esztergályos ipari tanulónak a székesfehérvári Repülőgépjavító Műhely és Raktárhoz. Itt kezdett el modellezni. Különböző vitorlázó és motoros modelleket épített. A modellek mellett a makettek építése is érdekelte, ezért megépítette fából és papírból a Fokker F VII. makettjét. Tanulmányait 1940. szeptember 25-én fejezte be, de nem szakadt el az iskolájától, mert december 2-án önként bevonult sorkatonai szolgálatra a Repülőgép javító Műhely és Raktárhoz. 1941. november 1-től a Honvéd Repülőkísérleti Műhelynél szolgált a ferihegyi repülőtéren, repülőgép esztergályosként.

Frontszolgálatra, 1942. április 11-én Szolnokra vezényelték az 1. Honvéd vadász gyakorló repülő üzemi alosztály műszaki szakaszához, de állományban a Repülőkísérleti Műhelynél maradt. A 2. Repülődandár alárendeltségében került ki a keleti frontra, az 1. Repülőgép Szeroszlopnál kapott repülőgép szerelő beosztásban. 1943. szeptember 30-ig volt állományban a Honvéd Repülőkísérleti Műhelynél, majd átkerült a 102. Repülődandár állományába. 1943. november 26-án bronz vitézségi éremmel tüntette ki a 102. Repülődandár parancsnoka az „ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért”.

Szolgált Poltaván, Ilovszkojén, Kijevben és Lembergben (Lvov). He-111-es és Fi-156 repülőgépeket üzemeltett.

Precíz műszaki katona volt, mert az általa üzemeltetett F.706-os gép hibajegyzékeit, javításait, repülőidejét saját jegyzetfüzetében is vezette. Amikor a szovjet csapatok 1943. január 12-én áttörték a magyar vonalakat a Donnál, azon szerelők között volt, akit az egyik repülőgép fedélzetén átmenekítettek Kijevbe. Emlékei szerint "Ilovszkoje kiürítése során a németek erőszakkal vették el a magyarok gépeit, mert azzal is menekültek, sőt a kijevi repülőtéren nem akarták engedni, hogy leszálljanak a magyar gépek. Csukás Kálmánnak lehetősége volt rá, de nem akart kirepülni a katlanból, inkább az embereivel maradt.” Lehetséges, hogy a németek "fegyverbarátsága" okozta csalódás miatt kezdett el oroszul tanulni Kijevben.

Már itt is kapcsolatot tartott a helyi lakosokkal, majd amikor átvezényelték Lvovba, katonatársával Palotás Károly tizedessel együtt kapcsolatba lépett a lengyel ellenállással a Rucky családon keresztül. A három testvér Irena és Krisztina, valamint a 15 éves Noldek az ellenállás futára volt. A két magyar pilóta "udvarolni" járt a lányos házhoz, közben megtudták, hogy mire van szüksége a lengyeleknek. Főként gyógyszert, kötszert és konzervet szereztek a német készletekből az ellenállóknak. Egyedül fegyvert nem szállítottak, mert bukás esetén felkoncolták volna őket a németek. A városban állomásozó német katonák a partizánok támadásai miatt éjszaka nem sűrűn mentek ki az utcára. Lvov külső kerületei különösen veszélyesek voltak, ezért ott adták át a magyarok a szállítmányt.

A módszer elég egyszerű volt. Amikor összegyűlt az „ellátmány”, felpakolták egy teherautóra és a lengyelek által meghatározott külvárosi részen hagyták az esti órákban. Másnapra a lengyelek vagy autóstól vitték el a rakományt, vagy kipakolták a teherautót.
A frontszolgálat idején folytatta a makettek építését, ekkor faragta ki a Junkers Ju-88, az olasz Savoia SM-79 repülőgépek 1:50-es méretarányú kicsinyített másait. Rendkívül szépen tudott rajzolni. Sok ceruzarajza megmaradt a fronton használt jegyzetfüzetében.

Központi témája a repülés volt, talán a Gerle-13-ról készült rajza az egyik legszebb.

1944. január 31-én szakaszvezetői rendfokozatban szerelt le a 2. Repülődandár futárrepülő rajától, majd 1944. március 12-én tartalékos állományba helyezték. Ekkor helyezkedett el a Honvéd Repülőkísérleti Műhelynél repülőgép esztergályosként. 1944. július 5-én a Kormányzó Magyar Bronz Érdemérmet adományozott neki a "szovjet elleni hadműveletek alkalmával az ellenség előtt teljesített kiváló szolgálataiért".

1944. december 4-től a Magyar Siemens Művek Villamossági RT. Hadiüzemében dolgozott motorok, készülékek esztergálását végezte.
A háború után 1957-ig nem volt kapcsolata a repüléssel. Ekkor elhatározta, hogy a sportrepülésben keresi meg régi szerelmét, a repülést. Műszaki előképzettsége révén, csak a repülőgép vezetést kellett elsajátítania. Az elméleti vizsgák után 1957. május 18-án repült először a HA-5150 lajstromjelű vitorlázó repülőgéppel Hármashatárhegyen a Cskalov repülőklubban. Azért ezt a klubot választotta, mert rendkívül tisztelte a híres szovjet aviatikust Valerij Pavlovics Cskalovot (1904-1938).

A képzésben gyorsan haladt előre az R-07b Vöcsökkel repülhetett először egyedül június 30-án. Július 30-án sikeresen teljesítette a „C” vizsgát.

1959. június 25-én 1130 méter magasságba termikelt a HA 3308 számú Pilis vitorlázóval, majd ugyanezzel a géppel augusztus 9-én a Hármashatárhegyről Nagyrédére repült (63 kilométer), amivel teljesítette a Nemzetközi Repülő Szövetség által meghatározott szintet és megkapta a 499. számú ezüstkoszorús teljesítmény jelvényt.

A motoros repülésre is lehetősége nyílt, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség (MHS) HA-TRD lajstromjelű Trénerével 1961. április 27-én kezdte el a kiképzést Budaörsön. Május 25-én repült először egyedül a HA-TRC jelű géppel. 1963. május 9-én kezdte el az An-2 típusátképzés repülési feladatait. Ezzel a típussal repült a legtöbbet. A szakszolgálati engedély megszerzése után, az MHS-nél, majd a Magyar Honvédelmi Szövetségnél (MHSZ) lett hivatásos pilóta.

Az An-2-esek esetében a legérdekesebb feladat a gépek átrepülése volt a nagyjavításra. Az egykori Szovjetúnió területén nem lehetett egyedül, térkép után repülni. Kijevig egyedül repülhettek a magyar pilóták, majd ott felszállt a szovjet navigátor. Ekkor le kellett tenni a térképet és csak a hazai káder adta az utasításokat.

Sokszor repült „Ancsáival” a Magyar Honvédség ejtőernyőseinek kiképzése során, mert az MHSZ gépeit biztosították az ejtőernyősök ugrására. Kaposváron, 1971. február 3-án kezdte meg a MÉM Repülőgépes Szolgálatánál a típusátképzést PZL-101-re. A HA-PYA lajstromjelű géppel repült először. Mindössze hét felszállás alatt befejezte az átképzést és február 16-án Apajpusztán kezdte meg a munkarepüléseit. A típusátképzések szempontjából 1975. júniusa elég mozgalmas hónap volt. 12-én kezdte meg a típusátképzést Cessna FA-337G-re és 25-én Z-37-re. 1977. július 1-én a MÉM Repülőgépes Szolgálat nagygépes típus–főpilótának nevezték ki. 1978. szeptember 12-én Törökszentmiklóson elvégezte a HA-MBK lajstromjelű An-2 berepülését Opitz Nándorral közösen, majd „letette a botkormányt”.
A makettezéstől sem szakadt el a repülés mellett. Fából és fémből elkészítette a Po-2, az R-18. I-16 és a magyar gyártású WM-21 Sólyom makettjét. A makettekhez először megrajzolta, a WM-21 esetében, pedig rekonstruálta a hiányos tervrajzokat.
Majdnem három évtizeddel a háború után találkozott ismét a lengyel ellenállás egykori tagjaival. A Rucky családból Krisztina és Noldek látogatta meg. Bosznay Károly családja ekkor szembesült azzal, hogy milyen veszélyes akciókban vett részt a lengyel ellenállás megsegítésekor.
Azok, akik kutatják a háborúban harcolt magyar repülők életútját, tudják, hogy ezek az emberek nem voltak beszédesek a múltjukkal kapcsolatban. Hamar megtanulták, ha hallgattak, akkor talán nem bántják őket. Budán a királyerdei kanyarban működött egy gebines vendéglő. Bosznay Károly ott találkozott azokkal, akik így, vagy úgy megúszták a háborút és az utána következő bosszúhadjáratot. Bementek, külön-külön leültek, rendeltek egy csülköt, biccentettek egymásnak, örültek, megették a jó csülköt, de nem volt olyan, hogy "Emlékszel, amikor…".
1986. március 30-án, 65 évesen hunyt el. Temetésén a magyar pilóták és repülőműszakiak nagy tábora és a temető felett áthúzó An-2-es búcsúztatta.

Páratlanul értékes hagyatékából korábban a szakfolyóirat- és könyvgyűjtemény a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba, emléktárgyai és makettjei pedig most kerültek a Szolnoki Repülőmúzeumba özvegye dr. Rákóczy Rozália szíves felajánlásának köszönhetően.