Sorkatona voltam a Kiliánon. Néhány egymástól független sztori.
A piros betűs bejegyzéseket Balla Imre tette.
 

Egy Kunstár vezetéknevű őrmester vonult be a Kiliánra 1971. tavaszán. Korábban már volt katona, mint egyetemi előfelvételis, de valami oknál fogva újra be kellett vonulnia, hogy a huszonnégy hónap szolgálati ideje összejöjjön. Szeretett középpontban mozogni, szem előtt lenni. Rendfokozati jelzést, sapkarózsát olyant varrt fel, amit csak a hívatásos állomány viselhetett. Na ezt gyorsan "leszereltették" vele. Amúgy jópofa gyereknek tünt, nem csinált különösebb galibát eleinte. A ki-képző zászlóaljnál kapott "munkát" rajparancsnoki beosztásban. Amúgy "őrmi" becenéven szólították az újoncok is.
Hanem egy alkalommal eltűnt mint a kámfor, senki nem tudta merre csatangol. Visszatérése után a fogdában kötött ki. Itt nem nagyon fogta a hely. Úgyannyira nem, hogy egy alkalmas pillanatban kisurrant a szabadlevegőre, a támlás őrtől eltépte a fegyvert, úgy ahogy volt, kilógott Szolnokra. Hatalmas galiba keletkezett belőle. A készültség riadóztatva lett a Kiliánon, meg a Szolnoki város-parancsnokságon. A fegyvert nem használta, de így is okozott elég fejtörést az illetékeseknek. A fogda előtt posztoló őrkatonát sajnáltuk, tíz nap fogdát kapott a Kunstár szökéséért. Valójában hadbírósági eljárást vont maga után egy ilyen fiaskó, ha a katonától ilyetén helyzetben elveszik a fegyverét. Itt jött a Kiliános tiszti józan ítélés. Házon belül elrendezték az ügyet. Az őrgyerek örült, hogy így megúszta a dolgot.
Szabadulása után az őrmester vagányságként állította be az incidenst. Ahelyett, hogy hallgatott volna, büszkén részletezte a történteket. Én másképpen láttam a dolgot. Addig se voltam haveri viszonyban vele, de utána még a látványától is tartózkodtam. Én is emlékszem rá! Akkor is most is kicsi flúgosnak láttam,amelyet a különc viselkedésével még meg is erősített. Nem csak a szolgálatot marasztalták el végig "szaladt" az ügy az egész szolgálaton. BI
 

***

Történt egy másik esemény is, amikor riadóztatva lett a kiliános, meg a szolnoki készültség. Egy szolgálatban lévő tisztnek ismerten magánéleti gondjai voltak. A szolgálati helyéről elindult ellenőrző körútra, de nyoma veszett. Az illetékes tiszti állomány – érthetően – a borúsabb oldalról nézte a dolgot. Ráadásul mivelhogy fegyverrel tűnt el. Arra gondoltak, hogy elkeseredésében használni fogja a fegyvert. Nem így történt. A készültség sehol nem találta. Nem találhatta, mert visszament a szolgálati helyére. Eszében sem volt galibát csinálni. Pont ott nem keresték, ahol volt. A készültség mellette viharzott el.
Ez a főhadnagy kiment "ellenőrízni" a "NETOVÁBB" csárdába. Szóba elegyedett a katonákkal, ez is az is meginvitálta egy italra. Nem ittasodott le, de eltelt az idő. Semmi szankciót nem indítottak ellene, mert "ellenőrző körúton volt". A felső vezetésnél is megbecsülésnek örvendett. Az egy más kérdés volt, hogy ottfelejtette magát az ellenőrzött "objektumon".

Korábbi írásomban már ecseteltem a "NETOVÁBB" színvonalát, meg hogy magára valamit adó tiszt nem látogatta. Ez egy egészen más helyzet volt. Ilyen esetben nem az ivóhelyiség színvonala dominál, hanem a társaság. Ez a tiszt emberként kezelte a sorkatonákat. A katonák is tisztelték. Én is tiszteltem.
 

***

Régebbi írásomban említést tettem arról, hogy a parancsnokomnak vesszőparipája volt a frissen borotvált arc. Úgyannyira, hogy egy nap ő is képes volt kétszer borotválkozni, ha a helyzet úgy hozta, hogy délután is meg kell jelenni színvonalas helyen. Ez a színvonalas hely rendszerint a tisztiklub volt. Azt is említettem, hogy az arcbőröm nem bírta ezt a borotválkozási tempót. Valami megoldást kellett találnom, hogy boroválkozzak is a parancsnokom szeme láttára, meg bírja is a bőröm az igénybevételt. Támadt egy ötletem: nem teszek zsilettet a borotvába. Úgy voltam vele, hogy ha rájön a gazdám, beállítom csínytevésnek.

Adandó alkalommal megreckéroztam. Reggel hat órakor megborotválkoztam. Tizenegy órakor vinnem kellet küldeményt a parancsnoki épületbe. Külön utasítás nélkül ilyen esetben borotválkozni kellett. Na most jött az "újításom": meg borotválkoztam zsilett nélkül. Megkértem a főnököt, hogy itatóspapírral ellenőrízze az eredményt. Értetlenül nézett rám. Most már mertem szemtelennek lenni, hiszen már két hónapja voltunk "munkatársak" Mondom:

–Csak azért kérem, nehogy utána meg panasz legyen rám a borosta miatt !

Nem akadt a papír. Sunyítottam, nehogy megnézze a borotvát. Nem nézte meg. Arra a következ-tetésre jutottam, hogy ennyi idő után még nem nő annyit a borosta, hogy indokolt legyen zsilettel a borotválkozás. Innentől számítva a napközbeni borotválkozás így ment egészen leszerelésemig. Nekem meg a hajammal volt mindíg bajom. Mivel göndör volt, így a sapka széle alól ki "kunkorodott". Minden eligazításon kamaradáskor vizeztem-akkor még nem volt zselé-legfeljebb hajolaj. Ha sokáig kellett sorban állnom a kapunál biztos esemény volt a visszaküldés. BI
 

***
 

A következő történet nem kiliános sorkatonákkal, de a Kilián égisze alatt történt.
Építő alakulat dolgozott az épületek felújításán. Őket - tisztelet a kevés kivételnek – két dolog jellemezte. A munkakerülés, és a piálás. Nagyon kevesen jöttek vissza a hétvégi hazaruccanásról józan állapotban. Ha csak ittasak voltak, nem vont maga után szankciót. A baj akkor kezdődött, ha annyira leittasodott a katona, hogy nem lehetett munkába állítani. Na így járt bizonyos Ignác Imre nevezetű katona, aki egy településen lakott a haverjával, Száraz Jóskával. Imre nős volt, Száraz Jóska nőtlen. Imre aláfutott két hét fogdának. Ennél az alakulatnál nem volt fogda, így Imre a Kilián fogdáján vendégeskedett. Mint mondták az őrök, nem volt vele semmi gond. Azt fájlalta, hogy hét végén nem mehetett haza, mint a haverja. Száraz hazament, felkereste Ignácnét azzal a kitalált üzenettel, hogy:

- Imre küldött. Mivel most ő nem jöhet haza, így engem bízott meg, hogy ne szenvedj hiányt miatta.

(Biztosan nem így mondta, hanem nevén nevezte a dolgot).

Száraz visszajött az eltávozásról, de Ignácnak semmit nem szólt a történtekről. Elmondta az Ignác felesége a férjének, amikor Ignác hazalátogatott. Ignác azon nyomban elviharzott a haverjához. Éktelenül összeverekedtek. Ebből a verekedésből nem is lett volna baj. De visszatérésük után az építkezésen is egymásnak estek. Mindketten fogdában kötöttek ki. Futira akarták vágni őket, de itt is felülkerekedett egy néhány tisztnek a józan gondolkodása. Abból indultak ki, hogy őnáluk – mármint az említett, meg a hozzájuk hasonló katonáknál – ez természetesnek vehető dolog. Nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Elég lesz nekik a fogda. Megelőzendő a szabadulásuk utáni újabb hajcihőt, elbeszélgettek velük. Megígértették velük, hogy nem lesz több balhé ebből a dologból eredően. Ignác Imre is ígéretet tett, ugyanakkor elégtételt ígényelt Száraz Jóskától a következőképpen: Mivel száraznak nincs felesége, így majd ő a Száraz anyját fogja meglátogatni. (Megint azt kell mondanom, hogy nem ezek a szavak hangzottak el, de a lényeg így is érthető).
Ezt az esetet az a százados ecsetelte, aki jelen volt az egyezkedésen. Szerinte is azt a büntetést érdemelnék, amit a kiliános tisztek szerint. Csak a lényeget írom jogász zsargonban: FEKVŐ NYOLCAS.

A kiliános időnek egyik eleme volt az építő század. Nem csak az egyszerű, de általában, dolgos gyerekek voltak ott hanem a "minden hájjal megkentek" is. Azért azt is elkell mondani, hogy rettentő körülmények között kezdtek, (sátorban aludtak, a tisztálkodási lehetőségeik is tábori körülményekhez lehetett hasonlítani). Rengeteg árút fuvaroztak be a szajoli vasútállomásról, ahol árulták is a cementet, (persze az esti beszálításokkor). Biztos emlékszel rá Gyuri. BI

Akármennyire is elit hely volt a Kilián, ott is csak emberek tették a dolgukat erényeikkel és gyengéikkel együtt.

Baráti üdvözlettel:
Kóbor György