|
Riadó-készültségbe a gépkocsi telephelyre
voltam beosztva. A telephely parancsnoka Gulcsik József
nevezetű százados volt. Negyvenes éveiben járó kb. 175
magas, szálfatermetű, szúrós tekintetű, „Rodolfó” bajuszt
viselő, határozott jellemű egyén. A megjelenése is
tiszteletet parancsolt, hát még ha megszólalt! Ajjaj! Soha
nem hallottam szitkozódni, de mindig jól érthetően, százas
decibellel kezdte a napot. Reggel kitombolta magát,
mindenkit be akart fogdázni, utána lecsendesedett. Ha így
kezdte a napot tudták a fiúk, hogy jó kedve van, lehet vele
boldogulni.
Ha csendesen kezdődött a nap és szemlélődött,
egy-két katonájának normál hangnemben elmondta, hogy milyen
hiányosságokat tapasztalt a járművén és hogy a
trehányságának köszönhető a hiba… Na ekkor tudták a srácok,
hogy dádá lesz. Indulat nélkül aláírta a "fogdautalványt".
Amikor letelt a fenyítés, pellengérre állította a század
előtt a frissen szabadult katonát. Elmagyarázta, hogy azért
nem mehetett haza eltávozásra senki, mert a fogdás helyett
is el kellett látni a szolgálatot. Ez így nem volt igaz, de
így sajtolta ki a fegyelmet a katonáiból.
Egyébként ha nem
volt fogdás, a század felét elengedte hétvégén, mivelhogy
nem volt szükség a járművek használatára. Polgári
alkalmazott gépkocsivezetők is dolgoztak az állományban (
Szabó Lacival haverkodtam). Emberségesen bánt velük,
kedvelték. A pihenő helyiségben tartotta az eligazítást. Ez
volt a közösségi hely, ehhez illően vágni lehetett a cigifüstöt.
*********************************************
Balla Imre:
Gk egység külön kaszt volt a seregen belül. Én magam nem
voltam még a telephelyen sem, de; őket külön igazították el,
a helyszínen levő tisztek csak külön intézkedhettek. Az
biztos, hogy a repülésekhez kirendelt kocsik ahogy
kivonultak a "piros 1.-re, vagy piros 2.-re az egy
különleges esemény volt. A sok füstölgő KRAZ, MAZ, ZIL, ZISZ
kocsi adott sorrendben vonult. Már akkor sem a legjobb
technika volt. Miután sokszor olvastam a II. világháborúban
az amerikaiak "Land and Lease" akciójáról, azt is hihettem
volna, hogy amerikai autók voltak. Szerintem volt egy néhány
amelyiken csak a burkolatot cserélték le. Az biztos - ma már
tudjuk - hogy azoknak az autóknak a koppintása volt a
technika. Sokszor volt eszemben, hogy egy pár százalék
kerozin is lehetett a gázolajban azért is füstölhetett az
autó, - már csak a leltár megőrzése miatt is. Különösen
kirítt egy ikerpár akik mint két tojás úgy hasonlított
egymásra. No mondjuk az alakjuk is olyan volt. (Jó gömbölyű
gyerekek voltak, és sötét bőrrel, fekete bajusszal kiríttak
a többiek közül.
*********************************************
Ez a tiszt a parancsnokommal haveri viszonyt ápolt. "Jókomám"-nak
titulálták egymást. A parancsnokom elkísért hozzá megmutatni
a leendő szolgálati helyemet és bemutatni engem, hogy én
leszek riadó esetén az „áldozat”. Rendes hangnemben
fogadott, kezet nyújtott nekem is, bemutatkoztam. Beszéltek
erről, arról, elmondta röviden hogy nekem riadó esetén nem
kell kitelepülnöm, az épületet nem kell elhagynom. Nem is
kellett.
Az épület lapos tetejű egyszintes téglaépület volt,
körülbelül kétszáz méterre a szolgálati helyemtől. Az első
riadó nyár elején volt, amikor napfelkelte után fél órával a
tetőn tojást lehet sütni. A szirénahang után összekaptam
magam. Futólépés, irány a gk. telephely. Jelentkeztem a
századosnál, de meg se hallotta. Akkora üvöltéssel
osztogatta a parancsot, hogy az egész század belesüketült.
Nagy nehezen lecsendesedett, ekkor vett észre engem. Megint
rákezdett:
-
Mennyi idő kell neked, hogy ideérj? (Tegezett, ez jól
esett). Azt akarod hogy becsukjalak? (Ez már nem esett
ínyemre). Na! Irány az épület teteje, a feljárólétra
melletti kémény! Vegyvédelmi megfigyelés kelet felé! Le ne
merj jönni, amíg nem hívlak!
Ez pont jó. Szembe a nappal, vegyvédelmi öltözet. Kész
szauna!!! A gázálarc szelepét (vállalva a veszélyt)
hatástalanítottam. Hét órakor öltöztem be, kb. húsz perc
múlva a riadó le lett fújva.
*************************************************
Balla Imre:
Volt egyszer egy vegyvédelmi gyakorlat, amikor elrendeltek
egy "vv" riadót? A Gk .-sok is vonultak, és elég furán
néztek ki a felszerelésben. Az én gépemet mentesítették (708
bisz), és általános röhejbe fulladt a gyakorlat, miután
minden szereplő be volt öltözve, csak a "Közönség"
(sorállomány, tisztek stb.) nem. Miután a tűzoltós nem látott
rendesen a gázálarcból ki így túllőtt a célon, és a nézőket
mint egy vízágyúval szétkergette. Óriási botrány lett
belőle. Az általam nagyon tisztelt Zsemberi alez őrjöngött,
a többi tiszt meg nem tudta mitévő legyen. Röhögjön, vagy
rendet parancsoljon.
************************************************
Vártam soromra. Nyolc óra, már fél tíz. Jöttek mentek a
katonák az udvaron, én vártam. A maszkot levettem, mert már
felforrt a fejem. A vegyvédelmi lepel alatt csuromvizes lett
a rajtam a ruha. Tíz óra előtt láttam meg az udvaron a
századost. Akkorát üvöltöttem felé, amekkorát ő szokott.
Mint akit dróton rántanak, úgy megfordult. Ösztönszerűen a
fejéhez kapott, leblokkolt, lassan intett hogy menjek le.
Levettem nagy nehezen a lepelt, ledobtam a tetőről. A többi
felszereléssel leereszkedtem a létrán. Már ott várt. Láttam
rajta, hogy nem így akarta, elfelejtett szólni. Normál
hangnemben mondta:
-
Legalább hamarabb kiabáltál volna.
Alig álltam a lábamon, annyit azért kinyögtem:
-
Ez kib.szásnak is sok lett volna.
Engedélykérés nélkül otthagytam. A parancsnokom már azt
hitte, hogy fogságba estem. Beestem az irodába a vizes
cuccban, levágtam a szerelést, lerogytam egy székre. Úgy ki
voltam merülve, hogy a beszéd is nehezemre esett. Láttam a
főnöknek se volt ínyére a dolog. Nyilván, nekem nem mondta,
de biztos hogy beszélt Gulcsik századossal.
A következő alkalmakkor a százados irodájában kellett
telefonügyeletet tartanom. Azt is megengedte, hogy
dohányozzak. A végén csak kiderül, hogy minden rossz után
valami jó következik. Tulajdonképpen nem maradt bennem
szálka. Néha–néha beszédbe elegyedett velem Gulcsik, neki is
postáztam a tanszékről küldeményt. Leszerelésemkor tőle
is elköszöntem.
Arról már írtam, hogy a gyengélkedőt is gyakran látogattam
szabadidő eltöltése végett. Unaloműzésként a csocsó mellett
darts - nevezzük inkább magyar nevén - dobónyíllal is
múlatták az időt a fiúk. A lőtérről vittem lőlapot, ezt a
terhet levettem a vállukról. A nyilat hurkapálcából
készítették. Az egyik végébe gombostűt erősítettek, a másik
végét hosszirányba egymásra kilencven fokba behasították,
ebbe a hasítékba rögzítették a keménypapírból készített
vezérsíkot. Egy iránytartó nyíl nagy értékkel bírt, ezért
mindenki a sajátjával dobott, egymásnak nem adták oda. A
lőlapot az ajtóra rögzítették, mivel a fában tökéletesen
landolt a gombostű. A főorvos (Szakács György őrnagy )...
********************************************************
Balla Imre:
később Törökszentmiklóson volt sebész főorvos. A 10 évestől
a 70 évesig mindenkinek alaki mozgással, és jelentéssel
kellett megjelenni a rendelésen. Egyébiránt egy klasszikus
nagyon jó szakember volt, csak a katonás stílusát viselték
nehezen az emberek egy része.
*********************************************************
...szokása szerint berobbant a hálóterembe akkor is, amikor
az egyik fiú „kilőtte” a nyilat. A füle mellett repült ki a
folyosóra. Hidegvérrel melegebb helyre küldte a bandát, egy
fiút kiállított az ajtó elé őrségbe, nehogy valaki megint
betoppanjon és ő is beállt a sorba. Neki nem volt saját
nyila, kénytelenek voltak a fiúk odaadni A hideg szaladgált
a hátamon a gondolattól, hogy milyen következménnyel járt
volna ha eltalálja a lövedék. Ő ügyet se vetett az egészre.
Akkor se, amikor egy surranó – akik nem ismerik ezen a
néven, katonai bakancs repült el a feje mellett. Akkor nem
betoppant, hanem az asztal mellett állva osztotta a kártyát.
Ez úgy történt, hogy az egyik fiú mezítláb belelépett a
surranóba. (Dobos Pista – alias "Nagyállat", kb. olyan száz
kilós volt). Abban a pillanatban sakálüvöltés kíséretében
lerúgta. A doki mire feleszmélt, elzúgott a feje mellett a
bakancs, valami kiesett belőle és az a valami elkezdett a
padlón vonaglani. Egy angolnát tettek bele a Pista
surranójába. El lehet képzelni, mit érezhetett amikor
megmozdult a kis állat a "Nagyállat" talpa alatt. Kitört a
hahota, ő is velünk tartott. Eszébe nem jutott letolni a
társulatot.
Komoly ember volt, de egy kis rendetlenkedést eltűrt. Ha
annak lehet nevezni az előbbi sztorikat.
****************************************
Balla Imi felrázta az emlékezetemet. Én is visszaemlékszem a
két egyforma gépkocsivezetőre, a Tőkési ikertestvérekre.
Csak akkor tudtam őket megkülönböztetni, ha mindketten jelen
voltak. KRAZ üzemanyagtöltő tartálykocsikat vezettek. Azonos
autók, egymásra megtévesztésig hasonlító vezetőkkel.
Ennek a „Bölény”-nek becézett gépszörnyetegnek kb. száz
méteres távra volt szüksége, hogy elérje egy kerékpáros
tempóját, de negyvenes tempónál gyorsabban nem volt szabad
velük közlekedni. Az északi start egy kilométerre lehetett a
kerozintartályoktól. Onnan szállították az üzemanyagot a
starthelyre. Akármennyire is lassan döcögtek, pár perc alatt
odarobogtak. Történt egy alkalommal, hogy az
iskolaparancsnok ellenőrizte a tartálykocsik és a
repülőgépek feltöltését. A kerozintartálynál befejeződött a
tartálykocsi feltöltése. A parancsnok megvárta, amíg
nekilódul a KRAZ az ezer méteres távnak. Ő Volga
személygépkocsival egy másik úton ment a startvonalra.
Mindenképpen hamarabb kellett odaérnie tartálykocsinál.
Meglepetésére a KRAZ már ott volt, a bajuszos
gépkocsivezető a kocsi mellett állt. A maga csendes
méltóságával megkérdezte a bajuszost, hogy hány kilométeres
sebességgel szabad közlekedni az objektum területén? A fiú
mit se
sejtve felelt a kérdésre. És mennyivel hajtott, hogy minket
is megelőzött? Nem érkezett válaszolni a katona, mert
bedübörgött a másik tartálykocsi.
Kiszállt a vezető. Jelentéstételre az ezredes elvtárshoz
lépett, aki úgy meglepődött a látványtól, hogy elfelejtette
fogadni a jelentést, ami nála szokatlan volt. Ugyanis
betartotta az ide vonatkozó szabályzatot. Tüzetesen,
többször megnézte a két arcot. És így nyugtázta:
-
Aha! Most már értem !
Senki nem mert pisszenni. Az ellenőrzés befejése után
értékelték ki a jelenlévők a helyzetet, és még sokáig
emlegették a sztorit. Én nem voltam tanúja az esetnek, a
jelenlévők elmondása alapján tudok róla. Mindenesetre nem
egy mindennapi dolog volt.
*****************************************
Balla Imre:
A sztori egy délutáni repüléskor volt, és készültek
valamiféle gyakorlatra és egy magára valamit is adó pk.
mindent ellenőrzött. Azt még tudni kell, hogy a két srác úgy
nézett ki mintha ijedt lenne, noha belevaló gyerekek voltak.
************************************************************
Baráti üdvözlettel:
Kóbor György
|