Szervusz Sanyi!

Udvarias kérésedet folyamatosnak tekintem és újabb sztorit vagy sztorikat idézek sorkatonai időmből.
                                                                                 -  *  -

Még maradok a parancsnokomnál. Azért nem úgy írom, hogy a volt parancsnokomnál, mert még ennyi idő elteltével is elevenen él bennem az emléke.

A lőkiképzési eszköztárában metszett kézi lőfegyverek, makettek, szemléltető tablók arzenálja volt fellelhető. Oktatófilmet viszont a szolnoki kölcsönzőből kellett kivenni. A Kossuth téren, a Tiszti klub szomszédságában volt a kölcsönző. Ez a tranzakció úgy zajlott le, hogy műszak végén mentem a főnökömmel - természetesen frissen borotválkozva, aznap már másodszor- a műszakos busszal Szolnokra. Irány a filmkölcsönző, átvettük a filmet, amit én vittem ki a laktanyába. Csak még előbb benézett a főnököm a Tiszti klubba, engem meg természetesen vitt magával.

Nem nagyon ellenkeztem a kíséret ellen. Ez egy szuper hely volt, ahová nem sok sorkatona jutott be. Csak az, akit tiszt hívott meg. A főnököm nekem azt mondta: azért kell velem jönnöd, ha netán nem lenne ott ismerősöm, nem esne jól egyedül egy pofa sör, no meg az ökör iszik magában. Ebben igazat adtam neki. Persze olyan soha nem volt, hogy neki nem volt ott legalább fél tucat ismerőse. Hiába érveltem, hogy most már elmehetek, vannak ismerősei. Akkor meg azzal hozakodott elő, hogy mit szólnak a haverjai, hogy elküldi a katonáját. És ebben védelmére kelt az akkori szolnoki rendőrkapitány, Urbán alezredes is. El is hallgatóztam meg beszélgettem én, mert ott tanulni lehetett. Ez egy igazi továbbképző hely volt kezdőnek, haladónak, alezredesnek kiskatonának. Itt szó nem esett politikáról, netán katonai dolgokról. A kedves olvasó aki nem járt egy szer sem ilyen intézményben, felteheti a kérdést hogy akkor mivel tudtak ott órákat eltölteni? Hát ugyan mivel?...

A főnökömet - ha már ilyen barátságosan viselkedett velem - nem illett egyedül sorsára hagynom. Innen cirka egy kilométer volt a lakása, odáig elmentem vele, cipelve a filmeket. Amikorra odáig értünk, már rég elment az utolsó busz a Kiliánra. Úgy hogy nem a buszmegálló felé vettem az irányt, hanem a Zagyva mellett a Tisza-hídra, onnan meg a laktanyába. Régen elmúlt éjfél, amikor a filmekkel megérkeztem. A filmek nem késtek. A délelőtti MATINÉ műsoron vetítette azokat a parancsnokom a tiszti növendékeknek.

Volt alkalom, hogy nem film-kölcsönzés ürügyén kellet a parancsnokomat kikísérni Szolnokra. Mindegy hogy miért, de Tiszti klub útba esett. Aztán jött az, hogy illett vele mennem a lakásáig, majd jött a Kiliánra vezető út a Zagyvapart és a Tisza-híd közbeiktatásával, az apostolok lován. Csak az a fene napi kétszeri borotválkozás ne lett volna. Ez vesszőparipája volt.

Olyannyira a pedantéria embere volt, hogy Ő is megborotválkozott – ha így hozta a helyzet- kétszer is egy nap. Tehát joggal követelte tőlünk is. Ha a belső postát kézbesítettük, akkor is borotválkoznunk kellett indulás előtt. Törtem a fejem, hogy orvosi igazolást kérek a gyengélkedőről, miszerint nem bírja az arcbőröm az "igénybevételt". Gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert lehet, hogy ebből a piti dologból eredően kegyvesztett lettem volna. Azért csak nem nyeltem le a békát. Említést tettem a főnökömnek, hogy ég a képemen a bőr a sok kaparódzástól. Elengedte a füle mellett a panaszomat. Nem ismételtem meg, mert láttam rajta, hogy nagyon is vette alapot. Nem mertem feszíteni a húrt.

Gondoltam, majd kiagyalok valami ellenszert. És délután beugrott egy ötlet, amit másnap délelőtt eszközöltem. Másnap reggel már eszemben sem volt, hogy tegnap panaszkodtam a főnökömnek, hogy ég a képes felem. Hanem Ő hozakodott elő a többi tisztnek a sirámommal. A T-szekrényes alezredes valószínű most nem két bal, hanem két jobb lábbal ébredt. Rögtön mellém állt, hogy neki is égne a képe, ha Balogh Sanyi lenne a főnöke. Kapva az alkalmon gyorsan megköszöntem Veres alezredesnek az igazmondását, és a nyomaték kedvéért a háta mögött kerestem menedéket. Persze ebből megint hahota lett. Már jól indult a nap. A főnököm se ment segítségért a szomszédba. Azon nyomban kivágta a rezet mondván nekem, hogy nem csoda, hogy ég az arcod. Neked baba arcod van, mint a Baba nevű lónak. - Olyan a pofád, mint a lónak az arca! - Még nem hallottam ezt a szöveget, de ezen már én is együtt röhögtem a többiekkel, a tisztekkel.

Most már legkevésbé se izgatott, hogy délelőtt megint meg kell borotválkoznom, mert kézbesítenem kell a postát. A tegnapi ötlet motoszkált a fejemben, hogy be merjem-e dobni? Sokat nem veszíthetek vele, legfeljebb megint lesz egy kalamajka. Egy ilyen társaságban még a nap is szebben süt, netán a foga se úgy fáj az embernek, mint ahol csak örökké az élet árnyas oldalán kell sínylődni. A két katonatársam miért ne vitte volna ki a reggeli eseményt az éterbe. Még hetek múlva is babaarcúként tituláltak ismerősök, kevésbé ismerősök, meg az addig ismeretlen bajtársak. De hát a katonaságnál ez is egy haverkodási forma volt. Ha valakit ragadványnevén szólított egy addig ismeretlen társa, és az a valaki nem utasította vissza, innentől haverok lettek. Visszatérek egy sor erejéig arra a sztorira, amikor kártyázni akart velem a két őrnagy és csődöt jelentettem. Amikor Török őrnagy hülyének titulált nem megsértődtem, hanem ismerve a szavajárását, megnyugtató volt, hogy eltörölte a közöttünk levő távolságot és egyenrangú embernek tekint.

Az oktatófilmek kölcsönzéséhez nem feltétlenül volt szükséges a főnök jelenléte, de így más volt a ceremónia. Egy alkalommal már hét óra után jelezte, hogy ki kell mennem a kölcsönzőbe, mert bejött egy előre nem tervezett oktatás. Még örültem is, hogy megúsztam a borotválkozást. Egy ideje amúgy se nagyon izgultam miatta, bevált a trükköm, de erről majd később. Leszaladtam a körletbe, rövid idő alatt átöltöztem kimenőbe, irány vissza az irodába. A főnök kezembe nyomta a megbízó levelet, ezzel részéről a fáklyásmenet. Még volt pár perc a busz indulásáig, a busz indulóhelye egy percnyi járásra esett. A parancsnokom iroda ajtajával szemben volt a már említett pletykafészek, Ő átlépett oda egy kávéra. Mint valami mágnes, engem is vonzott maga után. Most is tisztán emlékszem, rápillantottam az órámra, volt annyi időm, hogy lehörpintsek egy feketét. Nos - ez egyszer nem kellett volna oda bemennem.

A feketéből fekete leves lett-. Ment a bratyi, megkaptam a kávét, a főnököm megkínált cigarettával. Beszálltam a traccspartiba, mire észbe kaptam elment a busz. Nem szóltam én egy szót se, kiszaladtam a „NETOVÁBB”-ig, ott volt a Martfű-Szolnok közötti járat megállója. Stoppolásra nem is mertem gondolni. Nagy sokára jött a busz. Szolnokon rohanva átvettem a filmet, de a visszafelé menő járatot nem értem el. Kínomban nem tudtam mit tegyek. Tudtam, ha nem érek vissza időre, balhé lesz. Nem a felelősségre vonástól féltem, hanem attól, hagy ezután a parancsnokom nem fog megbízni bennem. Ez egy borzalmas érzés. Annál is inkább, hogy mint már említettem, tudtomra adta, hogy megbízik bennem.

A szerencse mellém állt, de egy kis kitérőt teszek: A rákóczifalvi Tsz kaszálta a Kiliánon a kifutó- és a gurulópályák közötti lucernával bevetett területet. Ha ilyen munkaigényük volt, a repülőezreden kívül a parancsnokommal is egyeztettek, hogy arra az időre szüneteltetve legyen a lövészet, vagy a repüléstől és a lövészettől tették függővé a betakarítást. Adamec nevű agronómus járt ki megbeszélni a dolgot egy fehér ARO terepjáróval. Eddig a kitérő. A Megyei Tanács épülete előtt rászántam magam lesz ami lesz alapon stoppolásra. Nem sokáig szobroztam, jött egy fehér ARO terepjáró. Kirobbantam elé, kénytelen volt megállni. Ördögöm volt, Az Adamec elvtárs sofőrje jött két bácsival. Látásból ismertük egymást, velem egy korú suhanc volt. Beugrottam, köszöntés után gyorsan ledaráltam a kínomat. Szó nélkül indult a Kilián felé. Útközben mondta, hogy még Szolnokon van dolguk, de majd visszajönnek.

A laktanya kapuig vitt, onnan egy perc volt megint a főnök irodája. Már elment előadást tartani. Néhány percet késtem. Berontottam a filmmel tanterembe, ami nem lett volna szabad. Oktatás alatt tisztek se zavarhatták az előadást. De hát én nem tiszt voltam. A vetítőgép előkészítve, a parancsnokom tartotta a mondókáját rólam tudomást se véve. Befűztem a filmet, amikor odáig ért a magyarázattal, indította a vetítést. Tulajdonképpen miattam nem borult fel az oktatási terv. A hátsó sorban meglapultam, kifújtam magam.

Óra végére legszívesebben megszöktem volna. Rettenetesen sárosnak éreztem magam. Megvártam amíg visszamegy az irodájába, nyugodtan visszapörgettem, kivettem a filmet. Utána lopakodtam az irodába olyan fapofával, mintha semmi se történt volna. Nem is mutatta, hogy elégedetlen lenne a közbenjárásommal. Azzal kezdte, hogy ne öltözz át gyakorlóba, délután visszavisszük a filmet. A többit már nem részletezem. A film visszavitele után ugyanazt az utat jártam végig, mintha kivettük volna. Mindenesetre szó nélkül, buzgón nekiláttam borotválkozni. Csak azon szorítottam, nehogy egyszer borotválkozás után ellenőrizze a borostámat itatóspapírral.

Ez a film hercehurca a hét első felében történt, pénteken két napra hazajöttem. Szó nem esett a bakimról. Hétfőn szokás szerint tizenegy óra után lejelentkeztem hogy visszaértem és nem történt velem különleges esemény. A főnök kézfogás után a táskámat mustrálta, tudta, hogy benne van a kétdekás üveg. Ez a gesztus nagyon jól esett neki. Annyit mondott, hogy három órára gyertek fel mindhárman az irodába. Valami rosszat sejtettem de hamar elhessegettem a gondolatot. Lementem a fiúkhoz, a hazait elfogyasztottuk.

Három órára megjelentünk. A főnökön kívül Csiki úr volt az irodájában. Nagyon csendben voltak, nyári idő ellenére fagyos volt a hangulat. Csiki úr bezárta az ajtót, ekkor nyilallt belém a múlt heti fiaskó. Csak a parancsnokunk beszélt. Azzal kezdte, hogy azért nem melegében osztotta ki a fenyítést, mert nem akarta elrontani a hétvégémet. El kellett mondanom, hogy hol bakiztam. Úgy szégyelltem magam, hogy alig tudtam szóhoz jutni. Égett rajtam a ruha. Elmondtam, hogyan jutottam vissza a laktanyába. Ezt Csiki úr is pozitívan értékelte. Nem gondoltam, hogy tovább meg fognak bízni bennem, ezért megkérdeztem, hogy most akkor leadjam a fegyverszoba kulcsát és a pecsétnyomót? Megint Csiki úr szólt: Gyuri! Itt nem bizalomvesztésről van szó, hanem azt akarjuk, hogy úgy tevékenykedjen mint eddig. Visszatért belém az élet, és ami katonaságnál nem megszokott, megköszöntem a jóindulatukat. És most jött a parancsnokunk: de hogy mindezt el ne felejtse, (Csiki úr előtt majdnem mindig magázott bennünket) a mai napot is beleszámítva tíz nap helybenjárás, ami nem fog felkerülni a DICS-FENY lapra. Ha valamire szüksége lenne, hozassa be.

Azt kell mondanom, hogy teljesen megkönnyebbültem hogy ennyivel megúszom. Azt nem mertem megkérdezni, hogy két hét múlva hazamehetek-e. Ez már több lett volna, mint pofátlanság. Róluk is lerítt, hogy örülnek, hogy túl vannak az egészen. Nem az ő műfajuk volt a fenyítés. Eszemben se volt még a kapu környékére se menni. Hanem egy tiszti növendék -Torma István- megkeresett, hogy szombaton jó film megy Szolnokon. Vonakodva elmondtam neki, hogy miért nem mehetek. Ő is rám csodálkozott, hogy ekkora marhaságot hogyan csinálhattam.

Két- három nap múlva visszazökkent minden a megszokott kerékvágásba, a helybenjárás természetesen maradt. Megint nekibátorodtam. Felemlítettem a főnökömnek, hogy Ő kínált meg cigarettával, tudhatta volna, hogy lekésem a buszt. Mire Ő: én tudtam, hogy le fogod késni, de úgy voltam vele, te tudod mit csinálsz. A filmről le is mondtam. Az viszont meglepett, hogy csak beérkeztél vele.

Csiki úr jelenlétében emlékeztettem a főnököt az ígéretére. Hát hogy ha valamire szükségem van hozassam be a laktanyába. Előadtam a mozielőadásra való meghívásomat. A főnök már mozgatta is a csuklóját. Tovább szőttem a monológomat: tudom, hogy nem mehetek ki, de őrnagy elvtárs ha behozná nekem a mozit, együtt megnézhetnénk azt a filmet. Mire Ő: Ekkora pofátlanságot már büntetni se lehet. Fenemód tetszett Csiki úrnak is az ötletem. Olyannyira, hogy emlékeztette őrnagy elvtársat: Ha adtál rá engedélyt, hogy hozassa be amire szüksége van, akkor illik, hogy te is segíts neki. Ezt még egy párszor felhánytorgattam a főnökömnek. Jókat nevetett a badarságomon. A tíz nap letelte után mintha mi sem történt volna, hazaengedett két napra.

Kedves Olvasó! A leírt incidensért igazság szerint legalább tíz napi fogdában letöltendő fenyítés járt. De melyik igazság szerint? Amit a szolgálati szabályzat írt elő. Ezt akkor a józan emberi igazságszolgáltatás bírálta felül. Nem nehéz eldönteni, melyik a kettő közül a hatékonyabb módszer.


Baráti üdvözlettel:

Kóbor György