Megszokott félévenkénti programom a lassanként hagyománnyá váló múzeumi Kapitalista Szombat-on való részvétel. Azon kívül hogy - mint műkedvelőt -  érdekel a repülés és a repüléssel kapcsolatos események, testközelből szemlélhetem a múzeumban kiállított gyűjteményt. Nem is beszélve arról, hogy régi ismerősökkel találkoztam, új ismeretségeket kötöttem.

Megítélésem szerint ez egy olyan fórum, ahol eltűnnek a korkülönbségek, senki nem hivalkodik társadalmi hovatartozásával. Ha nem lett volna életre hívva, kicsi lett volna az esélyem, hogy valaha
is találkozzak Simon Lacival, aki a Kilián tiszti állományában volt mint ejtőernyős tiszt. Fiatal főhadnagy volt, amikor én ott voltam sorkatona. Azóta eltelt közel négy évtized. Most mint nyugalmazott alezredes vesz részt az összejöveteleken. Amikor újra láttam, az arckaraktere olyan hatást sugallt, hogy ezzel az emberrel valahol találkoztam. Valahonnan ismerős. Nem sokáig váratott magára a "honnan?" Beszédbe elegyedtünk. Rájöttem hogy sorkatonai szolgálati időmből ismerem. Az ember két esetben őriz meg arckaraktert ennyi ideig: vagy nagyon negatív , vagy nagyon pozitív emlék társul hozzá. Való igaz, hogy az ember az emlékeiből is él. Mi sem bizonyítja jobban hogy Lacival gyorsan visszautaztunk a hetvenes évek  elejére. Akkori közös ismerősöket idéztünk fel, akkori eseményeket elevenítettünk meg a Laci fényképalbumával illusztrálva. Kiderült, hogy tiszti növendék korában Neki századparancsnoka volt az az alezredes, aki engemet is molesztált (szóval érti kedves olvasó, hogy engemet is) a "T" páncélszekrényért. Ennyi idő után nem sokunknak adatik meg, hogy találkozzanak, és kellemes legyen a viszontlátás. (Most döntse el az olvasó hogy Laciról milyen vélemény él bennem?)

Tinédzserkori ismerősömmel -Juhász Janival - a szeptemberi összejövetelen találkoztam több mint negyven év után. Még leánykorunkban együtt zavargattuk az akkori Magyarországon TOP GUN-nak számító Pannónia motorkerékpárt. A papájának munkatársa voltam. Tíz kilométerre lakunk egymástól, az élet sodrában mindig elkerültük egymást. A  Kapitalista Szombaton találkoztunk újra. Ez is úgy történt, hogy a kedves felesége valahonnan ismerősnek vélt. Kiderült, hogy  látott Tiszaújvárosban, látott Polgáron. Csak mi nem láttuk egymást Janival sehol. Még bemutatkozáskor sem ismertünk egymásra. No nem azért mert ennyire megöregedtünk, hanem nekem rossz a memóriám. Jani meg biztosan nem akart megismerni, (amit én sem hiszek el). Ők Tiszaújvárosban laknak.

 
Ugyancsak Tiszaújvárosban lakik Kiss Béla akivel itt ismerkedtem meg.

Veszprémből érkezett Lendvai István. Eligazításkor a gyakorló katapult szétszerelésére toborzott csapatot Nagy Andris. Az eddig említett négy úrhoz szegődtem jómagam is, mint kortárs. Munkavégzés közben - ez tényleg érdekes emberi jellemvonás - annak ellenére, hogy először dolgoztunk együtt, rövid munkamegbeszélés után mindenki úgy végezte a dolgot, mint egy összeszokott csapat - természetesen magamat nem beleértve. Örültünk az elvégzett munkának. Sikerélmény volt.

A munkánk jutalma: exluzív nézelődés. De még ezt megelőzően Martin Péter úr debreceni vállalkozó kettő darab helikopter modellel tartott bemutatót. Az ott látottat csak így tudom leírni, azok a modellek mindazt tudták amit egy nagy helikopter, és azt is amit a nagyok nem tudnak. Egyszerűen elképesztő látvány volt. Persze ehhez nem elegendő a vagyont érő csúcsmodell, tudni kell "kordában tartani", vagyis vezetni. Személyesen is gratuláltam Martin Péter úrnak és ugyanezt teszem most is.

Kedves Olvasó! Aki még nem voltál a múzeumi Kapitalista Szombaton, nem tudhatod, hogy mi az az exluzív nézelődés. Tudd meg Te is!

Baráti üdvözlettel: Kóbor György