REPÜLŐMÚZEUM  SZOLNOK

Gáspár József: Egy repülőkatona visszaemlékezései

 

A múzeum területén van egy IL-28-as 55-ös oldalszámú fényét vesztett gépmadár, amelyikkel fiatalon -1955 februárjában- találkoztam. Én 23 éves, Ő csak születése után néhány órás volt, fénylő, csillogó, sikerekre, dicsőségre vágyó, tekintélyt sugárzóan érkezett a mi légterünkbe, a 82. bombázó hadosztály hadrendjébe frontbombázónak.

Most 2011. szeptember 29-én, amikor lehet, hogy utoljára láttam, szürke kisegérként, tekintélyt vesztetten, mint egy kitagadott gyerek, árválkodik a többi gépmadár között. A vele is lelkiismeretesen foglalkozó személyek a magasabb szintű nemtörődömség ellen tehetetlenek.

A kabinok ajtajait nem lehet nyitni, nincs tömítése, az esővíz befolyik a kabinokba, az ablakain sem belátni, sem kilátni nem lehet. Fájó szívvel mentem most el előtte, mert amikor én felkészítettem a szárnyalásra, lelket leheltem bele, mert lelketlenül szárnyalni nem lehet. Ha a pilóta érzékkel, lelkiismeretesen bánik vele, nem csak elviszi, hanem haza is hozza. Egyébként örülök, hogy magyar felségjellel nem dicsekszik, bombázó tevékenységgel ilyen feladatra nem használták.

Mivel a megalakuló egység egyik kezdő tagja voltam, szeretnék megemlékezni a rövid ideig létező bombázó egységről. Úgy ítélem meg, ennyit megérdemel az az állomány, aki résztvevője volt ennek a folyamatnak. A katonai repüléssel kapcsolatos eddig megjelent történtek csak néhány rövid megjegyzésben említik ezt az időszakot. Az aktív szervezés 1952 őszén kezdődött. Ezt megelőzően egy több éves előkészítő folyamat aktív résztvevője voltam sokadmagammal.

 

Az én történetemmel kezdeném.

 

1948 augusztusában kerültem Pestre autószerelő tanulónak. 1949 tavaszán a Hármas határhegyre jártam vitorlázni. 1949. április 1-jével az OMRE (Országos Magyar Repülő Egyesület) repülős tanfolyamot szervezett. Jelentkeztem. Egy repülős századostól olyan ígéretet kaptam, ha bevonulok önként katonának, egy esetleg másfél évig a SZU-ban fogok tanulni és pilóta leszek. 1949. április 10-én, 17 évesen bevonultam Budaörsre, velem együtt nagyon sokan. Az alapkiképzés után az üllői úti Kiss János laktanyában megkezdődött az előkészítő tanfolyam, közben jártunk ruha-és csizmapróbára, minden egyénre szabottan készült. Minden felszerelést átvettünk, egy nagyméretű faládában lett utániunk küldve névre szólóan.

1949 augusztusában két darab bőrönddel, több napra elegendő hideg élelemmel, több, mint százan kiutaztunk a SZU-ba.

Csapon, egy orosz őrnagy harminchármunkat névsor alapján kiválasztott, egy csoportban elfoglaltuk a helyünket a hálókocsiban. Hasonló módon a többiek is egy-egy csoportba lettek kiválasztva. Moszkváig három napig tartott az út. A Kievi pályaudvarra érkeztünk, mi az őrnagy irányításával azonnal indultunk a Jaroszlávi pályaudvarra. A mozgólépcsőn, a metrón tiszta cirkusz volt a botladozásunk a két nagy bőrönddel. Moszkvától még hat napig tartott az út Irkutszk-ig. Abban az időben még gőzmozdonyok húzták a szerelvényeket. Megérkezés után az őrnagy bíztatott minket, megyünk a bányába. Két tehergépkocsin vánszorogtunk az állomás területén felhalmozott hatalmas szénpiramisok között. Egy alacsony épület mellett megálltunk.

 

- Mindenki vegyen magához szappant, törölközőt!

 

Elképedve követtük az őrnagyot. Az első helyiségben elkezdett vetkőzni, minket is bíztatott. Ott álltunk anyaszült meztelen. Bekopogott egy kis ablakon. Az ablak kinyílt. Négy szőke fiatal menyecske feje jelent meg. Nyújtogatták a nyakukat és vidáman csevegtek. Mi nem tudtuk hova, merre forduljunk, ez számunkra akkor szokatlan volt. Majd mosdótálakat osztottak, a másik helyiségben alacsony kőasztalok, a falon körbe-körbe hideg, meleg vízcsapok. Vizet engedtünk és a kőasztalokon ülve megfürödtünk, mert a „banja” fürdőt jelent, amit mi bányának értettünk.

 

Fürdés után bevonultunk az iskolába (katonai repülőgép-technikusi iskola). Egy orosz ezredes fogadott, üdvözlés és tájékoztatás után három mondat:

- Repülni nem fognak!

- Három évig fognak tanulni!

- Aki nem akar itt maradni, gyalog hazaindulhat!

 

A szakaszunk parancsnoka, az orosz százados, szolgálatvezető, egy főtörzsőrmester volt. A szakaszból az egyik iskolatársunk lett kijelölve szakaszparancsnoknak.

 

Az első konkrét tevékenységünk:

 

Egy tornateremben lettünk elhelyezve. Mindkét végén 3-3 darab nagyméretű kettős ablak. Az egyik nyílón kb. 40x40 cm-es kis ablak, a neve fortocska. Ez szolgált a hálóterem szellőzésére. Kaptunk kócot, meg gittet, az ablakkeret és a fal közötti rést, és az ablakot kellett leszigetelni. Az ablakot egész télen nem lehetett kinyitni, de kilátni sem lehetett az ablakra rárakódott két ujjnyi vastag zúzmarától, tehát csak a kis ablakon volt a szellőzés. A hálóterem illatát nem akarom ecsetelni.

Megérkeztek a faládáink, kezdtünk átvedleni gyakorlóruhába. Amikor meglátták a zsebkendő nagyságú kapcáinkat, nevettek, majd kaptunk tőlük rendes méretűt, megtanultuk használni.

Korán leesett a hó. Mínusz 20 Celsius fok. Kimenő öltözet. Csizmanadrág meleg alsó nélkül, boksz csizma, egy vékony zokni. Kivonultunk a gyakorlótérre, a havat letapostuk, nyitódtunk karnyújtásnyira és csupasz kézzel megtanultunk tisztelegni, száz perc alatt vigyázzállásban, mert az úgy dukál. Közben 50 perc után toporogtunk, mozgattuk kezünket, lábunkat, lassan szoktuk a hideget.

Megkezdődött az elméleti oktatás. Az előadók, őrnagyok, alezredesek mindent felírtak a táblára, mi mindent lemásoltunk, akkor még mártós tollal írtunk. A későbbiekben kezdték diktálni az anyagot. Mi mindent írtunk hallás után. Zapetája az vessző, tocska az pont, dvojnaja tocska az kettőspont. Amikor látta az előadó, hogy sokáig írunk, vidáman magyarázta, hogy azt csak jelölni kell.

A második évben megkezdődött a gyakorlati képzés, műhelymunkák, a repülőgéppel kapcsolatos tevékenység, javítások, majd a repülőgépek üzemben tartása, szerelése télen-nyáron.

 

Egy-két érdekes epizód:

 

Ø      Henger le- és felszerelés, gyújtás beszabályozása 2 db gyújtómágnes cseréjével. Mínusz 20 Celsius fok. Szikrázó napsütés.

 

Ø      Mínusz 28 Celsius fok, tomboló szél. Olajhűtő le- és felszerelése 30 perc alatt az előírt biztosítások és plombázás végrehajtásával, csupasz kézzel. Ha a kéz száraz, nem fagy oda a vashoz.

 

Télen pufajkában és halinacsizmában dolgoztunk, a csizmát éjszakára elvitték a szárítóba.

Az iskolában mindenki a TU-2 gépet tanulta. 1951-ben egy koreai csoport is ezt a gépet tanulta. 4 koreai katonától van emlékbe fényképem.

 

Három tantárgyból megvannak a füzeteim:

 

Motorelmélet. Kezdés: 1950.06.06. Vizsga: 1952:01.02.

Anyagismeret. Kezdés: 1950.01.14. Vizsga: 1950. 12.25.

Anyagellenállás. Kezdés: 1950.10.04. Vizsga: 1951.04.05.

 

A TU 2 kétmotoros zuhanó frontbombázó személyzete 4 fő. Pilóta, megfigyelő (tisztek), rádióslövész (tiszthelyettes vagy tisztes), haslövész (tisztes vagy honvéd). Fegyverzete 50 kg-tól 3000 kg-ig bomba, zárt bombatérben, 2 db 20 mm-es gépágyú a szárnytőben előre- a pilóta vezérli a gép irányításával; 1 db 12,7 mm-es géppuska a pilótakabinban hátra fel- a megfigyelő kezeli; 1 db 12,7 mm-es géppuska a szárny mögött a törzsben hátra fel- a rádióslövész kezeli; 1 db 12,7 mm-es géppuska a törzsben hátra le- a haslövész kezeli. A gép sebessége 500 km/h.

A motor 2 db AS-82 FN 14 hengeres csillagmotor 2 fokozatú levegőfeltöltővel, üzemanyag-beporlasztó 260 atm nyomással (mint a dieselnél). 2 db gyújtómágnes, hengerenként 2 db gyújtógyertya. A motor fordulata 2500 ford/perc. Teljesítménye 1850 LE.

 

Napirend:

 

Ébresztő 6 órakor, reggeli torna, mínusz 30 Celsius fok, pulóver. Mínusz 30 Celsius fok alatt zubbony, mínusz 40 Celsius fok alatt köpeny. Séta, de aktív.

7 órakor sorakozó reggelire, de kapkodva, mert akkor próbáltuk meghallgatni a Kossuth rádió éjféli híreit éteri zavarok mellett.

Amikor elvonultunk a foglalkozásokra, az épület falán kb. 1 méteres hőmérőn láttuk a hőfokot.

Mínusz 30 fokig fokonként éreztük, hogy hidegebb van. Mínusz 30 alatt csak hideget éreztünk.

 

Étkezés:

 

Reggel, délben, este főtt étel.

Burgonya, rizs, 3 féle kása, és fekete kása (csornaja kása). Birkahús, hetekig füstölt csirkehús, néha vaddisznóhús.

Reggelihez 20 dkg fehérkenyér (fekete kenyér bőven volt) vaj, tea. Ebédhez kompót vagy kvasz. Vacsorához tea és sós hering.

Ha reggel kása volt, akkor délben és este is az volt. Én mindenevő voltam. A három év alatt a norma alapján megettem 22 db 20 kilogrammos felhasználáshoz előkészített birkát.

Reggel, este derékig mosdottunk hideg vízben, víz mindig volt. A rendszer nem volt elfagyva, pedig az altalaj fagyott volt.

A tantermi foglalkozás 100 percig tartott, utána szünet. 50 perc után felálltunk és tornapercet tartottunk (fizminutka).

Bíztattak, hogy majd elmegyünk megnézni a Bajkál-tavat. Kb. 60 km-re volt vonattal, hajóval, vagy busszal, de az ígéret csak ígéret maradt a 3 év alatt.

Minden tanév végén (1950-51.) kaptunk 45 nap szabadságot úttal együtt, és hazautaztunk.

 

Több hónap után levelezés útján megtudtuk, hogy a vadászpilóta-jelöltek Novoszibirszkbe, a bombázópilóta-jelöltek Omszkba, a megfigyelők Engelszkbe kerültek.

 

1952 augusztusában hazautaztunk, felavattak hadnaggyá, letettem a katonai esküt. Eskümben a dolgozó magyar nép szolgálatára tettem fogadalmat. A szabadság letöltése után bevonultam Kunmadarasra.

Megkezdődött a 82. önálló bombázó hadosztály szervezése. Ho. pk. Bencze Károly őrgy., 10. bo. ezred. pk., Farkas Endre szds., 26. bo. ezred pk. Csontos Miklós szds.

1953. február végén 5 db új kétkormányos TU 2 gép érkezett, az egyik az enyém lett. Megkezdődött a pilóták átképzése erre a típusra. Az én gépemen egy orosz százados volt az oktató, vele volt a szerelője egy főtörzsőrmester. Tolmácsok a kint végzett megfigyelők voltak. Vártunk a tolmácsra. Azt mondja a százados:

 

- Te tudsz oroszul! Te leszel a tolmácsom!

 

Így kezdtem repülni a gépemen potyautasként, tolmács minőségben. A gépek folyamatosan érkeztek, összesen 58 darab. A hadosztály és a 10. bo. ezred Kunmadarason települt. A 26. bo. ezred Taszárra települt.

Az átképzés folyamatos volt. Még bombavetési gyakorlat is végre lett hajtva 50 kg-os betonbombával, vízszintes repüléssel, a hortobágyi bombalőtéren.

Az orosz oktatók távoztak. Az átképzés folyamatos volt, magyar oktatókkal. Az én gépemen Hackermüller Tibor volt az oktató.

Egy gép bejövetelekor a reptér előtt hasra szállt, egy a leszállópályára keresztbe érkezett a kerítés több betonoszlopát eltörve, egy Szarvas és Szentes között Cserebökénynél szállt hasra.

Taszáron felszállás előtt egy gép kigyulladt, kiégett.

 

1954-ben a taszári 26. bo. ezred megszűnt. 1955. január 14-én éjjel Koronkai Károly őrgy. reptech. szemlélő lezuhant. Rephalál. 1955. május 31-én Nagyoroszi katonai tábor területén Horváth Sándor fhdgy. és személyzete lezuhant. Rephalál (a légvédelmi tüzéreknek célt repült Drégelypalánk felett).

1955-ben a hadosztály megszűnt a TU-2 gépek ki lettek selejtezve.

 

Csak érdekességként említem meg, a makacsságom több személyt a katasztrófától, engem a börtöntől mentett meg.

Az orosz oktató beálláskor azt mondja:

 

- Ráz a bal motor, cseréljetek az alsó hengerekben gyertyát!

 

Cseréltünk, de csak rázott.

Azt mondja, ő elmegy géppel, menetközben majd leégnek a gyertyák.

Nem engedtem. Ellenőrzés közben egy rejtett helyen a motorfelerősítő jobb felső acélcsövön repedést találtam (mintha elfűrészelték volna).

A pilóta a technikustól átveszi a gépet, aláírásával. Bencze Károly őrgy. ho. pk. készült repülni. Gurulás közben a jobb kerék fékezését észlelték, az orosz főtörzs állított a féken. Ho. pk. mindenáron el akart indulni, mert a főtörzs azt mondta, jó a fék. Nem engedtem. Amikor a kereket kiszereltem, a fékrendszer szétesett.

1955. február 10-én 3 db IL-28 két hajtóműves frontbombázó érkezett, a 34-es, az 55-ös és a 420-as oldalszámú T-1 kétkormányos gép. Én ezen a gépen szolgáltam technikusként 1960 végéig.

Mivel kétkormányos gépeken szolgáltam, az állandó elfoglaltság, és a tolmácskénti repülések miatt az Irkutszkban velem együtt végzett iskolatársaimra nem tudtam figyelni, hogy ki, mikor, hova került.

Szégyellem, de csak az alábbi személyekre emlékszem: Erős Zoltán, Csorba János, Katona Jenő, Kóródi Ferenc, Balázs János, Sárkány Kálmán, Karlinger Ferenc, Fehér Imre, Bozsó Gyula, Kerék Tibor, Balla András elsőként leszerelt, Rozsnyai László 1956-ban disszidált, Papp András az IL-28-ason szolgált, majd a kormánygépen fedélzeti mérnök lett, Takács Márton a kormánygépre készült, Kievnél lezuhant – rephalál.

A 3 db IL-28 és 6 db TU 2 gép 1955 őszén Kiskunlacházára (Bankháza) települt. Volt olyan hang is, hogy egy TU-2 múzeumba került. 1956 novemberében a 34-es 55-ös oldalszámú gépekből a célzókészüléket kiszerelték a szovjetek. 1957 tavaszán, amikor készültünk a 3 db IL-28 géppel Kecskemétre áttelepülni, megjelent egy alezredes, aki a tököli szovjet bázisról korábban járt hozzánk Kiskunlacházára bizonyos feladatok, ellenőrzések, beszabályozások végrehajtására. Hozott magával egy faládát az utolsó pillanatban.

- El ne induljatok a gépekkel amíg a kerekek csapágyait ki nem cserélitek, mert mi a jó csapágyakat kiszereltük és selejt csapágyakat raktunk be felső intézkedésre!

 

Az IL-28 egy kamikáze frontbombázó. A megfigyelő parancsot kap egy bizonyos cél megsemmisítésére. A cél helye, tengerszint feletti magassága, időjárási adatok, a csapás ideje, iránya, magassága, bombák mérete, típusa, darabszáma, a becsapódások közötti távolsága.

A megfigyelő a pilótával közösen térképen kidolgozza a feladatot. A pilóta a megfigyelővel átveszi a felkészített gépet, a megfigyelő ellenőrzi, hogy a bombák az oldási sorrendnek megfelelően vannak-e függesztve. A pilóta az utolsó fordulóig (csapásirány) a gépet a megadott magasságra viszi, a robotpilótát beszabályozza, beállítja a kiszámolt sebességet, az adatokat megadja a megfigyelőnek. A megfigyelő minden adatot bevisz a célzókészülékbe, ami egyben lőelemképző. A bombakioldón beállítja a becsapódások közötti távolságot. A pilóta a célrafordulás után a robotpilótát átkapcsolja a megfigyelőnek, nyitja a bombatér ajtaját. A megfigyelő a célzókészülék-célkeresztet a célon tartja a robotpilóta vízszintes vezérlésével, a rajta lévő gomb segítségével. Ha jó a célzás, a lőelemképző működteti a bombakioldót. A bombatérben lévő fényképezőgép felveszi a bombák oldását, becsapódását. Ha nem jó a célzás, kikapcsolja a lőelemképzőt, a forgatógombbal újra rárepül a célra.

A pilóta a robotpilótát nem kapcsolhatja ki, amíg a parancsot nem teljesítették, akármilyen támadás is éri a gépet. Ha a pilótát halálos lövés éri, a megfigyelő parancsot ad a rádiós lövésznek a gép elhagyására, oldja az összes bombát, a gépet a cél felett körpályára állítja és katapultál.

A gép atombomba oldására is képes. 1962-ben a kubai válság idején ilyen gépek is voltak ott a rakétákon kívül. Az orosz tengeralattjáró már vitte az atombombát, de az amcsik blokádot vontak Kuba köré.

 

1960 végén s légierőtől átkerültem Miskolcra a légvédelemhez. 1962 végére Miskolc körül kiépült a légvédelmi rakétarendszer: SZ 75 M Dvina. Én a technika osztálynál a rakéta folyékony üzemanyagtöltő csoport parancsnoki beosztást láttam el. A csoportommal 4 alkalommal részt vettem az éles rakétalövészeten Asulukban. A csoportom minden alkalommal kiválóra teljesítette a feladatát.

1973-tól az Edelényben megalakuló Központi Rendeltetésű Területvédelmi Ezred mozgósítási tisztjeként biztosítottam az ezred megalakulását több, mint 2000 fő tartalékos állománnyal a Kiegészítő Parancsnoksággal közösen. Az ezred három alkalommal 10-10 napos gyakorlatot hajtott végre teljes létszámmal, jó eredménnyel.

1986. november 1-jén nyugállományba vonultam.

 

Ez csak a töredéke a bombázó hadosztály történetének. Gondolom, ez a hézagos megemlékezés némileg kárpótolja a résztvevők fáradságos, viszontagságos tevékenységét. A repülők akár hajózók, akár műszakiak, a repülés szerelmesei, a vidám és a nagyon szomorú események megélői és elviselői.

Engem az életkörülményeim késztettek arra, hogy kilépjek a repülők családjából. Fájó szívvel tettem. Csodálatos volt az igazi családias élet, ami a bombázókat összetartotta.

Én csak fizikálisan hagytam el azt a családot, lelkiekben az utolsó leheletemig a család tagjának érzem, és vallom magam.

  

Miskolc, 2011. október 10.

 

                                                                                                                                 Gáspár József

                                                                                                                                       ny.őrgy.

                                                                                                                                 repülős bajtárs

 

  

A katona a rendfokozattól és a beosztástól függetlenül bajtárs. Ennél igazabb és pontosabb meghatározás nem létezik. Az urazás csak a rendszerváltás pökhendisége.

Ez egy igazi katona véleménye, aki a tiszti katonai esküjében a dolgozó magyar nép, a haza szolgálatára tett fogadalmat.