A múzeum területén van egy IL-28-as
55-ös oldalszámú fényét vesztett gépmadár, amelyikkel
fiatalon -1955 februárjában- találkoztam. Én 23 éves, Ő csak
születése után néhány órás volt, fénylő, csillogó,
sikerekre, dicsőségre vágyó, tekintélyt sugárzóan érkezett a
mi légterünkbe, a 82. bombázó hadosztály hadrendjébe
frontbombázónak.
Most 2011. szeptember 29-én, amikor
lehet, hogy utoljára láttam, szürke kisegérként, tekintélyt
vesztetten, mint egy kitagadott gyerek, árválkodik a többi
gépmadár között. A vele is lelkiismeretesen foglalkozó
személyek a magasabb szintű nemtörődömség ellen
tehetetlenek.
A kabinok ajtajait nem lehet
nyitni, nincs tömítése, az esővíz befolyik a kabinokba, az
ablakain sem belátni, sem kilátni nem lehet. Fájó szívvel
mentem most el előtte, mert amikor én felkészítettem a
szárnyalásra, lelket leheltem bele, mert lelketlenül
szárnyalni nem lehet. Ha a pilóta érzékkel, lelkiismeretesen
bánik vele, nem csak elviszi, hanem haza is hozza. Egyébként
örülök, hogy magyar felségjellel nem dicsekszik, bombázó
tevékenységgel ilyen feladatra nem használták.
Mivel a megalakuló egység egyik
kezdő tagja voltam, szeretnék megemlékezni a rövid ideig
létező bombázó egységről. Úgy ítélem meg, ennyit megérdemel
az az állomány, aki résztvevője volt ennek a folyamatnak. A
katonai repüléssel kapcsolatos eddig megjelent történtek
csak néhány rövid megjegyzésben említik ezt az időszakot. Az
aktív szervezés 1952 őszén kezdődött. Ezt megelőzően egy
több éves előkészítő folyamat aktív résztvevője voltam
sokadmagammal.
Az én történetemmel kezdeném.
1948 augusztusában kerültem Pestre
autószerelő tanulónak. 1949 tavaszán a Hármas határhegyre
jártam vitorlázni. 1949. április 1-jével az OMRE (Országos
Magyar Repülő Egyesület) repülős tanfolyamot szervezett.
Jelentkeztem. Egy repülős századostól olyan ígéretet kaptam,
ha bevonulok önként katonának, egy esetleg másfél évig a
SZU-ban fogok tanulni és pilóta leszek. 1949. április 10-én,
17 évesen bevonultam Budaörsre, velem együtt nagyon sokan.
Az alapkiképzés után az üllői úti Kiss János laktanyában
megkezdődött az előkészítő tanfolyam, közben jártunk ruha-és
csizmapróbára, minden egyénre szabottan készült. Minden
felszerelést átvettünk, egy nagyméretű faládában lett
utániunk küldve névre szólóan.
1949 augusztusában két darab
bőrönddel, több napra elegendő hideg élelemmel, több, mint
százan kiutaztunk a SZU-ba.
Csapon, egy orosz őrnagy
harminchármunkat névsor alapján kiválasztott, egy csoportban
elfoglaltuk a helyünket a hálókocsiban. Hasonló módon a
többiek is egy-egy csoportba lettek kiválasztva. Moszkváig
három napig tartott az út. A Kievi pályaudvarra érkeztünk,
mi az őrnagy irányításával azonnal indultunk a Jaroszlávi
pályaudvarra. A mozgólépcsőn, a metrón tiszta cirkusz volt a
botladozásunk a két nagy bőrönddel. Moszkvától még hat napig
tartott az út Irkutszk-ig. Abban az időben még gőzmozdonyok
húzták a szerelvényeket. Megérkezés után az őrnagy bíztatott
minket, megyünk a bányába. Két tehergépkocsin vánszorogtunk
az állomás területén felhalmozott hatalmas szénpiramisok
között. Egy alacsony épület mellett megálltunk.
- Mindenki vegyen magához szappant,
törölközőt!
Elképedve követtük az őrnagyot. Az
első helyiségben elkezdett vetkőzni, minket is bíztatott.
Ott álltunk anyaszült meztelen. Bekopogott egy kis ablakon.
Az ablak kinyílt. Négy szőke fiatal menyecske feje jelent
meg. Nyújtogatták a nyakukat és vidáman csevegtek. Mi nem
tudtuk hova, merre forduljunk, ez számunkra akkor szokatlan
volt. Majd mosdótálakat osztottak, a másik helyiségben
alacsony kőasztalok, a falon körbe-körbe hideg, meleg
vízcsapok. Vizet engedtünk és a kőasztalokon ülve
megfürödtünk, mert a „banja” fürdőt jelent, amit mi bányának
értettünk.
Fürdés után bevonultunk az iskolába
(katonai repülőgép-technikusi iskola). Egy orosz ezredes
fogadott, üdvözlés és tájékoztatás után három mondat:
- Repülni nem fognak!
- Három évig fognak tanulni!
- Aki nem akar itt maradni, gyalog
hazaindulhat!
A szakaszunk parancsnoka, az orosz
százados, szolgálatvezető, egy főtörzsőrmester volt. A
szakaszból az egyik iskolatársunk lett kijelölve
szakaszparancsnoknak.
Az első konkrét tevékenységünk:
Egy tornateremben lettünk
elhelyezve. Mindkét végén 3-3 darab nagyméretű kettős ablak.
Az egyik nyílón kb. 40x40 cm-es kis ablak, a neve fortocska.
Ez szolgált a hálóterem szellőzésére. Kaptunk kócot, meg
gittet, az ablakkeret és a fal közötti rést, és az ablakot
kellett leszigetelni. Az ablakot egész télen nem lehetett
kinyitni, de kilátni sem lehetett az ablakra rárakódott két
ujjnyi vastag zúzmarától, tehát csak a kis ablakon volt a
szellőzés. A hálóterem illatát nem akarom ecsetelni.
Megérkeztek a faládáink, kezdtünk
átvedleni gyakorlóruhába. Amikor meglátták a zsebkendő
nagyságú kapcáinkat, nevettek, majd kaptunk tőlük rendes
méretűt, megtanultuk használni.
Korán leesett a hó.
Mínusz 20
Celsius fok. Kimenő öltözet. Csizmanadrág meleg alsó nélkül,
boksz csizma, egy vékony zokni. Kivonultunk a gyakorlótérre,
a havat letapostuk, nyitódtunk karnyújtásnyira és csupasz
kézzel megtanultunk tisztelegni, száz perc alatt
vigyázzállásban, mert az úgy dukál. Közben 50 perc után
toporogtunk, mozgattuk kezünket, lábunkat, lassan szoktuk a
hideget.
Megkezdődött az elméleti oktatás.
Az előadók, őrnagyok, alezredesek mindent felírtak a
táblára, mi mindent lemásoltunk, akkor még mártós tollal
írtunk. A későbbiekben kezdték diktálni az anyagot. Mi
mindent írtunk hallás után. Zapetája az vessző, tocska az
pont, dvojnaja tocska az kettőspont. Amikor látta az előadó,
hogy sokáig írunk, vidáman magyarázta, hogy azt csak jelölni
kell.
A második évben megkezdődött a
gyakorlati képzés, műhelymunkák, a repülőgéppel kapcsolatos
tevékenység, javítások, majd a repülőgépek üzemben tartása,
szerelése télen-nyáron.
Egy-két érdekes epizód:
Ø
Henger le- és felszerelés,
gyújtás beszabályozása 2 db gyújtómágnes cseréjével. Mínusz
20 Celsius fok. Szikrázó napsütés.
Ø
Mínusz 28 Celsius fok,
tomboló szél. Olajhűtő le- és felszerelése 30 perc alatt az
előírt biztosítások és plombázás végrehajtásával, csupasz
kézzel. Ha a kéz száraz, nem fagy oda a vashoz.
Télen pufajkában és halinacsizmában
dolgoztunk, a csizmát éjszakára elvitték a szárítóba.
Az iskolában mindenki a TU-2 gépet
tanulta. 1951-ben egy koreai csoport is ezt a gépet tanulta.
4 koreai katonától van emlékbe fényképem.
Három tantárgyból megvannak a
füzeteim:
Motorelmélet. Kezdés: 1950.06.06.
Vizsga: 1952:01.02.
Anyagismeret. Kezdés: 1950.01.14.
Vizsga: 1950. 12.25.
Anyagellenállás. Kezdés:
1950.10.04. Vizsga: 1951.04.05.
A TU 2 kétmotoros zuhanó
frontbombázó személyzete 4 fő. Pilóta, megfigyelő (tisztek),
rádióslövész (tiszthelyettes vagy tisztes), haslövész
(tisztes vagy honvéd). Fegyverzete 50 kg-tól 3000 kg-ig
bomba, zárt bombatérben, 2 db 20 mm-es gépágyú a szárnytőben
előre- a pilóta vezérli a gép irányításával; 1 db 12,7 mm-es
géppuska a pilótakabinban hátra fel- a megfigyelő kezeli; 1
db 12,7 mm-es géppuska a szárny mögött a törzsben hátra fel-
a rádióslövész kezeli; 1 db 12,7 mm-es géppuska a törzsben
hátra le- a haslövész kezeli. A gép sebessége 500 km/h.
A motor 2 db AS-82 FN 14 hengeres
csillagmotor 2 fokozatú levegőfeltöltővel,
üzemanyag-beporlasztó 260 atm nyomással (mint a dieselnél).
2 db gyújtómágnes, hengerenként 2 db gyújtógyertya. A motor
fordulata 2500 ford/perc. Teljesítménye 1850 LE.
Napirend:
Ébresztő 6 órakor, reggeli torna,
mínusz 30 Celsius fok, pulóver. Mínusz 30 Celsius fok alatt
zubbony, mínusz 40 Celsius fok alatt köpeny. Séta, de aktív.
7 órakor sorakozó reggelire, de
kapkodva, mert akkor próbáltuk meghallgatni a Kossuth rádió
éjféli híreit éteri zavarok mellett.
Amikor elvonultunk a
foglalkozásokra, az épület falán kb. 1 méteres hőmérőn
láttuk a hőfokot.
Mínusz 30 fokig fokonként éreztük,
hogy hidegebb van. Mínusz 30 alatt csak hideget éreztünk.
Étkezés:
Reggel, délben, este főtt étel.
Burgonya, rizs, 3 féle kása, és
fekete kása (csornaja kása). Birkahús, hetekig füstölt
csirkehús, néha vaddisznóhús.
Reggelihez 20 dkg fehérkenyér
(fekete kenyér bőven volt) vaj, tea. Ebédhez kompót vagy
kvasz. Vacsorához tea és sós hering.
Ha reggel kása volt, akkor délben
és este is az volt. Én mindenevő voltam. A három év alatt a
norma alapján megettem 22 db 20 kilogrammos felhasználáshoz
előkészített birkát.
Reggel, este derékig mosdottunk
hideg vízben, víz mindig volt. A rendszer nem volt elfagyva,
pedig az altalaj fagyott volt.
A tantermi foglalkozás 100 percig
tartott, utána szünet. 50 perc után felálltunk és
tornapercet tartottunk (fizminutka).
Bíztattak, hogy majd elmegyünk
megnézni a Bajkál-tavat. Kb. 60 km-re volt vonattal,
hajóval, vagy busszal, de az ígéret csak ígéret maradt a 3
év alatt.
Minden tanév végén (1950-51.)
kaptunk 45 nap szabadságot úttal együtt, és hazautaztunk.
Több hónap után levelezés útján
megtudtuk, hogy a vadászpilóta-jelöltek Novoszibirszkbe, a
bombázópilóta-jelöltek Omszkba, a megfigyelők Engelszkbe
kerültek.
1952 augusztusában hazautaztunk,
felavattak hadnaggyá, letettem a katonai esküt. Eskümben a
dolgozó magyar nép szolgálatára tettem fogadalmat. A
szabadság letöltése után bevonultam Kunmadarasra.
Megkezdődött a 82. önálló bombázó
hadosztály szervezése. Ho. pk. Bencze Károly őrgy., 10. bo.
ezred. pk., Farkas Endre szds., 26. bo. ezred pk. Csontos
Miklós szds.
1953. február végén 5 db új
kétkormányos TU 2 gép érkezett, az egyik az enyém lett.
Megkezdődött a pilóták átképzése erre a típusra. Az én
gépemen egy orosz százados volt az oktató, vele volt a
szerelője egy főtörzsőrmester. Tolmácsok a kint végzett
megfigyelők voltak. Vártunk a tolmácsra. Azt mondja a
százados:
- Te tudsz oroszul! Te leszel a
tolmácsom!
Így kezdtem repülni a gépemen
potyautasként, tolmács minőségben. A gépek folyamatosan
érkeztek, összesen 58 darab. A hadosztály és a 10. bo. ezred
Kunmadarason települt. A 26. bo. ezred Taszárra települt.
Az átképzés folyamatos volt. Még
bombavetési gyakorlat is végre lett hajtva 50 kg-os
betonbombával, vízszintes repüléssel, a hortobágyi
bombalőtéren.
Az orosz oktatók távoztak. Az
átképzés folyamatos volt, magyar oktatókkal. Az én gépemen
Hackermüller Tibor volt az oktató.
Egy gép bejövetelekor a reptér
előtt hasra szállt, egy a leszállópályára keresztbe érkezett
a kerítés több betonoszlopát eltörve, egy Szarvas és Szentes
között Cserebökénynél szállt hasra.
Taszáron felszállás előtt egy gép
kigyulladt, kiégett.
1954-ben a taszári 26. bo. ezred
megszűnt. 1955. január 14-én éjjel Koronkai Károly őrgy.
reptech. szemlélő lezuhant. Rephalál. 1955. május 31-én
Nagyoroszi katonai tábor területén Horváth Sándor fhdgy. és
személyzete lezuhant. Rephalál (a légvédelmi tüzéreknek célt
repült Drégelypalánk felett).
1955-ben a hadosztály megszűnt a
TU-2 gépek ki lettek selejtezve.
Csak érdekességként említem meg, a
makacsságom több személyt a katasztrófától, engem a
börtöntől mentett meg.
Az orosz oktató beálláskor azt
mondja:
- Ráz a bal motor, cseréljetek az
alsó hengerekben gyertyát!
Cseréltünk, de csak rázott.
Azt mondja, ő elmegy géppel,
menetközben majd leégnek a gyertyák.
Nem engedtem. Ellenőrzés közben egy
rejtett helyen a motorfelerősítő jobb felső acélcsövön
repedést találtam (mintha elfűrészelték volna).
A pilóta a technikustól átveszi a
gépet, aláírásával. Bencze Károly őrgy. ho. pk. készült
repülni. Gurulás közben a jobb kerék fékezését észlelték, az
orosz főtörzs állított a féken. Ho. pk. mindenáron el akart
indulni, mert a főtörzs azt mondta, jó a fék. Nem engedtem.
Amikor a kereket kiszereltem, a fékrendszer szétesett.
1955. február 10-én 3 db IL-28 két
hajtóműves frontbombázó érkezett, a 34-es, az 55-ös és a
420-as oldalszámú T-1 kétkormányos gép. Én ezen a gépen
szolgáltam technikusként 1960 végéig.
Mivel kétkormányos gépeken
szolgáltam, az állandó elfoglaltság, és a tolmácskénti
repülések miatt az Irkutszkban velem együtt végzett
iskolatársaimra nem tudtam figyelni, hogy ki, mikor, hova
került.
Szégyellem, de csak az alábbi
személyekre emlékszem: Erős Zoltán, Csorba János, Katona
Jenő, Kóródi Ferenc, Balázs János, Sárkány Kálmán, Karlinger
Ferenc, Fehér Imre, Bozsó Gyula, Kerék Tibor, Balla András
elsőként leszerelt, Rozsnyai László 1956-ban disszidált,
Papp András az IL-28-ason szolgált, majd a kormánygépen
fedélzeti mérnök lett, Takács Márton a kormánygépre készült,
Kievnél lezuhant – rephalál.
A 3 db IL-28 és 6 db TU 2 gép 1955
őszén Kiskunlacházára (Bankháza) települt. Volt olyan hang
is, hogy egy TU-2 múzeumba került. 1956 novemberében a 34-es
55-ös oldalszámú gépekből a célzókészüléket kiszerelték a
szovjetek. 1957 tavaszán, amikor készültünk a 3 db IL-28
géppel Kecskemétre áttelepülni, megjelent egy alezredes, aki
a tököli szovjet bázisról korábban járt hozzánk
Kiskunlacházára bizonyos feladatok, ellenőrzések,
beszabályozások végrehajtására. Hozott magával egy faládát
az utolsó pillanatban.
- El ne induljatok a gépekkel amíg
a kerekek csapágyait ki nem cserélitek, mert mi a jó
csapágyakat kiszereltük és selejt csapágyakat raktunk be
felső intézkedésre!
Az IL-28 egy kamikáze frontbombázó.
A megfigyelő parancsot kap egy bizonyos cél
megsemmisítésére. A cél helye, tengerszint feletti
magassága, időjárási adatok, a csapás ideje, iránya,
magassága, bombák mérete, típusa, darabszáma, a becsapódások
közötti távolsága.
A megfigyelő a pilótával közösen
térképen kidolgozza a feladatot. A pilóta a megfigyelővel
átveszi a felkészített gépet, a megfigyelő ellenőrzi, hogy a
bombák az oldási sorrendnek megfelelően vannak-e függesztve.
A pilóta az utolsó fordulóig (csapásirány) a gépet a
megadott magasságra viszi, a robotpilótát beszabályozza,
beállítja a kiszámolt sebességet, az adatokat megadja a
megfigyelőnek. A megfigyelő minden adatot bevisz a
célzókészülékbe, ami egyben lőelemképző. A bombakioldón
beállítja a becsapódások közötti távolságot. A pilóta a
célrafordulás után a robotpilótát átkapcsolja a
megfigyelőnek, nyitja a bombatér ajtaját. A megfigyelő a
célzókészülék-célkeresztet a célon tartja a robotpilóta
vízszintes vezérlésével, a rajta lévő gomb segítségével. Ha
jó a célzás, a lőelemképző működteti a bombakioldót. A
bombatérben lévő fényképezőgép felveszi a bombák oldását,
becsapódását. Ha nem jó a célzás, kikapcsolja a
lőelemképzőt, a forgatógombbal újra rárepül a célra.
A pilóta a robotpilótát nem
kapcsolhatja ki, amíg a parancsot nem teljesítették,
akármilyen támadás is éri a gépet. Ha a pilótát halálos
lövés éri, a megfigyelő parancsot ad a rádiós lövésznek a
gép elhagyására, oldja az összes bombát, a gépet a cél
felett körpályára állítja és katapultál.
A gép atombomba oldására is képes.
1962-ben a kubai válság idején ilyen gépek is voltak ott a
rakétákon kívül. Az orosz tengeralattjáró már vitte az
atombombát, de az amcsik blokádot vontak Kuba köré.
1960 végén s légierőtől átkerültem
Miskolcra a légvédelemhez. 1962 végére Miskolc körül kiépült
a légvédelmi rakétarendszer: SZ 75 M Dvina. Én a technika
osztálynál a rakéta folyékony üzemanyagtöltő csoport
parancsnoki beosztást láttam el. A csoportommal 4 alkalommal
részt vettem az éles rakétalövészeten Asulukban. A csoportom
minden alkalommal kiválóra teljesítette a feladatát.
1973-tól az Edelényben megalakuló
Központi Rendeltetésű Területvédelmi Ezred mozgósítási
tisztjeként biztosítottam az ezred megalakulását több, mint
2000 fő tartalékos állománnyal a Kiegészítő Parancsnoksággal
közösen. Az ezred három alkalommal 10-10 napos gyakorlatot
hajtott végre teljes létszámmal, jó eredménnyel.
1986. november 1-jén nyugállományba
vonultam.
Ez csak a töredéke a bombázó
hadosztály történetének. Gondolom, ez a hézagos megemlékezés
némileg kárpótolja a résztvevők fáradságos, viszontagságos
tevékenységét. A repülők akár hajózók, akár műszakiak, a
repülés szerelmesei, a vidám és a nagyon szomorú események
megélői és elviselői.
Engem az életkörülményeim
késztettek arra, hogy kilépjek a repülők családjából. Fájó
szívvel tettem. Csodálatos volt az igazi családias élet, ami
a bombázókat összetartotta.
Én csak fizikálisan hagytam el azt
a családot, lelkiekben az utolsó leheletemig a család
tagjának érzem, és vallom magam.
Miskolc, 2011. október 10.
Gáspár József
ny.őrgy.
repülős bajtárs
A katona a rendfokozattól és a
beosztástól függetlenül bajtárs. Ennél igazabb és pontosabb
meghatározás nem létezik. Az urazás csak a rendszerváltás
pökhendisége.
Ez egy igazi katona véleménye, aki
a tiszti katonai esküjében a dolgozó magyar nép, a haza
szolgálatára tett fogadalmat.
|