|
Szia
Sanyi!
Szia Sanyi! Múltkori, nagyobbacska port kavar cikkemet
szeretném folytatni. Taszáron történt 1986-ban az eset, ami
folyamán személyi sérülés is történt, az 502-es oldalszámú
MiG-21PF típusú repülőgépünk pedig megsemmisült.
Ennek
történetét találtam meg a Repülés c. újság 1987 novemberében
megjelent számában és bekörmöltem a Word-be. Jellegzetes,
korabeli stílusban íródott és több szálon fut, talán nehezen
is követhető egy kicsit, ráadásul párbeszédes.
Üdvözlettel: Endre
Az 502-es oldalszámú
MiG-21PF pusztulása
"Egy pakli
zsugában 32 lap van. Az, hogy neked mit osztanak, szerencse
dolga. Viszont az, hogy mit játszol ki belőle, az rajtad
múlik.." És Várhelyi Gyula alezredes lejátszotta élete
eddigi 44 évének legrövidebb partiját. Ezalatt megnyert
mindent, amit egy ember megnyerhet és elveszített mindent
amit egy hajózó elveszthet.
1986. március 25., késő délután. A reptér éli mindennapi
életét. Hol havas eső esik, hol eláll, a felhők néha szinte
a földön csúsznak, máskor felemelkednek. Lassan sötétedni
kezd, a felhőalap 270 méter, az 502-es MiG-21-esnek még nem
engedélyezik a felszállást. Vezetője nyugodt, derűs,
kiegyensúlyozott mint mindig, feladata különben is úgy szól:
"Éjjel, bonyolult időjárási viszonyok között, felhőben
repülő légi cél elfogására szálljon fel!"
Pedig szerencse volna már fent lenni, mert a magasból minden
szép és talán most még valamit látna a földből, de hosszú
időbe telik mire megadják az engedélyt az ezüstös színű gép
felszállására....
A Honvédelmi Miniszter parancsából: "Beosztásában huzamosabb
idő óta végzett átlagon felüli jó munkájáért, rendkívüli
helyzetben tanúsított határozott és szakszerű tevékenysége,
kiemelkedő helytállása elismeréseként a Magyar
Népköztársaság Elnöki Tanácsa - előterjesztésemre -
kitüntette Kiváló Szolgálatért Érdemrenddel Várhelyi Gyula
alezredest."
A kitüntetést Stock János altábornagy, a Magyar Néphadsereg
Légvédelmi és repülőparancsnoka adja át, majd még egy
elismerés, Dr. Gordán Ferenc baleseti sebész szakorvost a
Honvédelmi Miniszter a Haza Szolgálatáért érdemérem arany
fokozatával tüntette ki. Az ünnepi állománygyűlésen jelen
lévők tapsolnak, a kitüntetettek köszönetüket fejezték ki az
elismerésért.
Várhelyi Gyula 1942. március 22.-én született Szegeden.
Elsőfokú minősítéssel végzett 1967-ben a Szovjetúnióban,
azóta egy alakulatnál szolgál. 1973-tól első osztályú
repülőgép-vezető, 1983-tól aranykoszorús első osztályú
hajózó, 1984. július elsejétől alegység parancsnok. 41
alaklommal részesült dicséretben, 10 kitüntetés tulajdonosa.
(Pontosabban: most már tizenegyé.) 1985. április 4.-én soron
kívül léptették elő alezredessé. Egy ilyen ember aranyat ér.
Nemcsak azért, mert bármilyen bonyolult körülmények között
bevethető. Egy ilyen ember fiatal hajózók tucatjait oktatja,
neveli, fontos tapasztalatokat gyűjt és ad tovább, biztos
pont, fel lehet rá nézni, lehet becsülni, tisztelni és -
szeretni. Mozdulatlanul ül a kabinban, szeme a műszereken,
mindenre felkészült amire ember felkészülhet.
A rendkívüli repülőeseményt a parancsnok jelenti az
illetékes parancsnoknak, aki kirendeli a bizottságot,
melynek tagjai - többek között- mérnökök, hajózók,
egészségügyi szakemberek, politikai munkások. Jelen van a
Katonai Ügyészség képviselője is. Zárolják a
kontrollanyagokat, elvégzik a helyszíni szemlét,
lefolytatják a meghallgatásokat, felderítik az esemény
körülményeit. A bizottság amely 1986. március 26.-án
hajnalban útra kelt, 12 főből állt. és 3.104.000 másodpercet
töltött azzal, hogy felderítse a 30 másodperc minden
mozzanatát.
Az alezredes rövidre nyír haja csaknem teljesen ősz, de a
szeme mint a pajkos gyereké. Makulátlanul tiszta, frissen
vasalt ing, kifogástalanul megkötött nyakkendő, precízen
végiggombolt egyenruha, 10 kitüntetés. A tizenegyedik a bal
kezében a dobozban. Ez a kar így látszatra teljesen olyan
mint a másik. Az alezredes alacsony, egy gramm felesleges
súly sincs rajta. Látja, hogy a bal kezét nézem, szeme
villan:
- Tegezzél!
- Gondolsz néha a halálra?
- Miért, Te gondolsz rá amikor autóba ülsz?
- Lejátszottad már magadban a filmet?
- Sokszor. És mindent jól csináltam, különben nem ülnék itt.
Kimásztam a csávából...
- Bíztál benne, hogy sikerül?
- Erre képeztek ki, erre készültem fel, csak a jobb kezem
gyorsabb volt mint a bal, és mehettem rakás ócska hozott
anyaggal a dokihoz. De tudod, most már hol tartunk? Ő még
mindig bújja a szakkönyveket, hogy meg tudja magyarázni, ha
kérdezik, hogy hogy csinált ebből kart, én pedig már kisebb
műtéteket is el tudnék végezni...
- Az ízületbe hatoló nyílt törések okozták a sebész számára
a legnagyobb gondot, Várhelyi Gyula - súlyos sérülése
ellenére - a korházba érkezéskor pszichésen teljesen
rendezett volt, tudatában a vele történteknek. Lehet, hogy
ez valami különleges adottság nála, de az is lehet, hogy
speciális képzés eredménye. Azonban mindenek előtt roppant
szimpatikus volt.
- Főorvos úr, lehet, hogy épp ezért nem közölték vele, hogy
esetleg amputálni kell a bal karját?
Dr. Gordán Ferenc pont úgy 1967. óta baleseti sebész, mint
ahogy Várhelyi Gyula 1967. óta hajózó. Mindketten ugyanabban
a városban laknak. Ki tudja, tán korábban már találkoztak,
talán biccentettek egymásnak az utcán, mint ismeretlen
ismerősök, lehet, hogy egyszer egymás mellett ültek a
moziban a családjukkal. A doktor Várhelyire néz, mintha tőle
várna valami bíztatást, az alezredes tekintete Gordán doktor
arcán. Ő alig észrevehetően megrántja a vállát:
- Lehet....
A Mig-21-es lassan gurul a felszállópálya végéhez. Már
csaknem teljesen besötétedett. Vezetője még a felszállási
engedélyre vár. Ahogy megkapja előretolja a gázkart,
bekapcsol a forszázs. A hajtómű felbődül, a gép nekilódul,
futói alól messzire fröccsen a víz, azután orrát a sötét
égbe fúrja. Ekkor hangzik el az első robbanás, azután még
egy, majd még egy, végül a negyedik. A forszázs jellegzetes
tűzcsóvája hol felvillan, hol kialszik. A gép 4 másodperc
alatt 120 méterre emelkedik, míg a hajtóműve végleg elnémul.
A szuperszonikus vadászrepülőgép magatehetetlen vasdarabbá
silányul. Körülötte 500 kilométeres sebességgel süvölt a
szél. A csapdává vált pilótakabinban egy hús-vér ember küzd
a másodpercekkel. Megpróbálja a lehetetlent, megpróbál jól
játszani abból a pár zsugából amit a sors odahajított neki.
Az adut keresi! Az egyetlen lapot, amivel a gyilkos
játszmában nyerni lehet. Ha jókor vágja ki....
A vészhelyzetben történő gépelhagyást oktatják a hajózóknak.
Ők meg gyakorolják. Beülnek egy ülésbe, jól becsatolják
magukat, azután azt mondják: "Start!", vagy valami ilyesmit,
mire a szerkezet kilöki az embert az állványon, aminek a
végén hirtelen megáll. Így elmondva érdekes, de akiknek
csinálniuk kell utálják, mert összerázza a gerincüket, a
gyomrukat, az agyukat. És különben is olyan, mintha valaki a
vidámparki dodzsemben akarna felkészülni a Forma-1-re, vagy
a hintalovon gyakorolna az epsomi derbire. A lényeg inkább a
tudat: egyszer talán nekem is szükségem lehet rá, el ne
felejtsem, hogy ilyen is van! Időnként ejtőernyővel is
ugranak, amit ugyancsak kevesen szeretnek, mert szerintük ép
ember, ép ésszel, ép gépet nem hagy el. A kedvükért pedig
nem tesznek tönkre egy repülőt. Igaz feleslegesen sem
oktatnak semmit....
A repülésvezető tapasztalt hajózó volt. Mindent látott,
mindent értett és mindent tudott. A MiG-21-es 25-30 méterre
volt a földtől amikor szemébe villant az első robbanás
fénye, majd megérkezett a hangja is. Amikor a negyedik is
elhangzott kiadta az egyetlen utasítást, amit ki lehet adni.
A magnószalag mindent megőrzött. Pár méteren 35
másodpercben. Nem dráma. A drámához idő kell, de az itt nem
volt. Itt villanások ás robbanások voltak, és éppen a
legkritikusabb szakaszban.
18óra 56 perc 45 másodperc: - 03-asnak műszerek rendben
kérek felszállást!
18óra 56 perc 56 másodperc: - Értettem!
18óra 57 perc 20 másodperc: - Katapultáljon! Katapultáljon!
Az utolsó szavakat nem hallotta a repülőgép vezető. Akkor
már nem volt a gépben.....
Az alezredes legszívesebben odaadná a kitüntetést a
katapultnak.
- Ezen a magasságon, nem lett volna köteles megmenteni az
éltetem, de megtette ezt a szívességet. Igyekeztem
magasságot nyerni és a tetőponton lőni. Nem volt más dolgom,
századmásodpercekkel nem lehet versenyezni, még a bal
karomat sem volt időm hátrahúzni.
- Mire gondoltál?
- Csak arra: katapultálni mindkét kézzel! Miután kirepültem,
vártam, hogy kinyíljon az ernyő és közben fohászkodtam: a jó
édes anyád nyílj már ki, nyílj már ki!!!
- Amikor kinyílt....?
- Akkor fúródott a gép a földbe. Háttal voltam, de így is
láttam a robbanást. Az ernyő úgy 25 méteren nyílt, amint
ereszkedtem le szép világos volt. Tudod milyennek láttam a
fűszálakat? Derékvastagságúaknak! Amikor 3-4 másodper múlva
földet értem, akkor éreztem, hogy valami gubanc van a
karommal. Nem tudtam felkelni, úgy belegabalyodtam a
hevederekbe. Szaladtak felém a katonák. Kiabáltam: kést
hozzanak, hogy legyen mivel elvagdosni a hevedereket. Majd
megérkezett a mérnökünk, később pedig az orvosunk is, ő
elakadt a sárban. Fogtam egy pokrócba csavarva a bal karom
és indultunk a korházba.
A repülésbiztonsági főtiszt asztalán vaskos kék dosszié,
rajta kék filctollal a felirat: "BALESET" Benne:
".... a vészhelyzet a felszállás befejező szakaszában, 25-30
méter magasságtól kezdődően a hajtóműrendszer rendellenes
működésével jött létre, amelyet gyors egymásutánban 3-4-szer
fény és hangjelenség kísért, végül 120 méter magasságban,
530 km/óra sebességnél a repülőgép emelkedése közben leállt.
A repülőgép-vezető a repülési pálya felső pontján
katapultálást hajtott végre.... A katapultülés rendszerei
kifogástalanul működtek, azonban az üléstől való elválás
közben a repülőgép-vezető bal könyökén súlyos sérülést
szenvedett."
Pontos rajzok, tökéletes fényképek, szakkifejezések,
milliméterek, másodpercek, méterek és percek. A képzeletbeli
kártya asztal több száz méteres, de minden egyes lapja
megvan a szerteszét szóródott paklinak. Az is amit a sors
dobott oda - egy nagyon nagy játékosnak. A bizottság
tökéletes munkát végzett. Kiderítette milyen pocsék
lapjárásból nyert az ezredes.
Évtizedek mindentudását, tapasztalatát valami iszonyatos erő
söpri el egy szemvillanás alatt. Az életösztön mindennél
erősebb, a reflexeim a másodperc töredéke alatt működésbe
lépnek. A vérbe berobban az adrenalin. A pupillák tágra
nyílnak, a szívverés viharossá gyorsul, a vérnyomás az égig
szökell, a mozdulatok egy automatává vált ember mozdulatai.
A bal kéz már rándul vissza a gázkarról, amikor a jobb
elindítja a katapultálást. Ez az automata egyetlen parancsot
ismer: életmentés bármi áron! Mázsás elemek csapódnak le,
fordulnak el, robbannak ki, pajzsként körülölelve az embert.
A folyamat megállíthatatlan és visszafordíthatatlan. Itt már
nem számít se bőr, se hús, se vér. Csak az élet! A bonyolult
berendezés teszi a dolgát - menti az életet. A repülésvezető
parancsát csak egy acéldrót rögzítette a gépen.
Közönséges, keskeny, henger alakú, csapágy formájú fémdarab,
két tenyéren elfér. Súlyos, látszik, hogy nem akármilyen
anyagból esztergálták. Egyáltalán nem úgy fest, mint ami
elromolhat, tönkremehet, bedögölhet. Egy finom huzal, egy
vékony cső, egy parányi szelep, az igen, de egy ilyen
vasdarab! Ja, ebben van egy kis alkatrész, és az volt a
bűnös. És egyébként is, az egészből kívülről nem látható
semmi. Kívülről minden épnek tűnik, és ha száz szerelő nézi
át száz órán keresztül, százszoros nagyítással, akkor sem
lát semmit. De ettől még odabent, legbelül az a kis pöcök
nincs a helyén. Ezért új helyet keres magának, mire
megbolondul az egész szerkentyű. Így keletkezik a rejtett
műszaki hiba. A sors keveri a kártyát egyre gyorsabban és
gyorsabban, mind szédítőbb sebességgel. És kívülről még
mindig semmi sem látható.
- Azt láttad volna, amikor a fürdősapkámat vettem fel az
uszodában. Kész kabaré volt! Az emberek egymás után jöttek
ki a medencéből, mert belefulladtak volna a vízbe a vízbe a
röhögéstől. Képzeld el: a jobb kezemmel ráhúzom a sapkát a
fejem jobb oldalára, utána gyorsan nekitámasztom a fejem az
oszlopnak és megpróbálom a jobb kezemmel a fejem bal oldalán
is lehúzni a sapkát, de mire megfogom, a jobb oldalon
felcsúszik és az egészet kezdhetem elölről. Szerintem voltak
olyanok akik csak ezért a látványért váltottak bérletet az
uszodába.
- És te?
- Úgy úszom mint a hal.....
- Várhelyi Gyulával a balesete után négy héttel találkoztam
Kecskeméten a ROVKI-ban - mondja dr. Farkas József alezredes
a Magyar Néphadsereg fősebésze. Fölvettem az Országos
Baleseti Intézetbe, ahol három műtétet hajtottunk végre,
majd két hónap múlva itt, a Központi Katonai Kórházban
csontátültetést végeztünk. A sebgyógyulás után hamarosan
megkezdhettük a mozgatást és sikerült összesen ötvenfokos
mozgást elérni. Így bal karját segítő kézként tudja
használni, sőt már gépkocsit is vezet. Csoda nem történt, a
szakma szabályai szerint jártunk el, de feltétlenül meg kell
említeni az első egészségügyi ellátást végző kollégák kiváló
munkáját. Igen nagy hozzáértésre utal, hogy egy roppant
csúnya nyílt törés, roncsolódás után a csontvelőből is
sikerült úgy eltávolítaniuk minden szennyeződést -földet,
homokot-, hogy nem lépett fel fertőzés. Másfél év múlva még
egy műtétre szükség lesz, akkor majd eltávolítjuk a
beépített fémanyagokat és megtisztítjuk az ízületi
felületeket. Célunk az, hogy a bal kar hetvenfokos
összmozgásra legyen képes. Ez egy tökéletesen használható
kart jelent a mindennapi életben.
A teremben vagy harminc szempár Stock altábornagyon. A
tábornok legalább olyan érző ember, mint amilyen kemény
tábornok. Pontosan tudja, hogy azt várják tőle, hogy
kimondjon valami megfellebezhetetlent, valami
visszavonhatatlant, de ő ezt nem teszi. Egy sokat látott és
sokat tapasztalt bölcs derűjével csak azt mondja:
- Örülök, hogy valamennyien így együtt lehetünk és átadhatom
ezt a kitüntetést, hiszen van, amikor a kis pöcök becsúszik
és mi hiába fújjuk a kupolába a levegőt....Teljes nyugalom
és bizalom, aztán megtaláljuk a szép és okos megoldást....
"Egy pakli zsugában 32 lap van. Az, hogy neked mit osztanak,
szerencse dolga. Viszont az, hogy mit játszol belőle, az
rajtad múlik" - mondta Várhelyi Gyula alezredes, miután
lejátszotta élete legnagyobb partiját.
Még a sorssal szemben is nyert. Az életét, mert az volt a
tét.
|