REPÜLŐMÚZEUM  SZOLNOK

 

Nagy Andris: Jak-11-es újra Szolnokon

 

 

Megvallom őszintén, elképedtem amikor Andris elmondta, hogy a Múzeum Jak-11-esét elcserélik egy francia gyártmányú Nord 1002-re, ami a Messerschmitt Bf-108 háború után gyártott, Renault motoros változata. Mi az, hogy egy régi és ma már (majdnem) pótolhatatlan típus egyetlen múzeumi példányát elcserélik - bármire is ?!  Igen rossz érzéseim támadtak, ha erre cserére akár csak gondoltam is.

Ez az érzésem megmaradt egészen 2011. augusztusáig, amikor kiderült hogy ismét lesz Jak-11 Szolnokon, átkerül a Kecelen kiállított példány. Ekkor nyugodtam meg - és ekkor mondtam el Andrisnak hogy én is az egykori csere helyességében kételkedők sorába tartoztam. Ekkor bökte ki,  hogy az elejétől kezdve ez volt a terve, de - talán helyesen - addig nem beszélt róla, amíg biztossá nem vált. Szóval: egy helyett két gép - a csere bejött !

(hs)

 

 

 

A Jak-11 ( C-11) újra Szolnokon !


Igen, amikor elcseréltük a szolnoki Jak-11-et akkor sokan kvázi hazaárulónak kiáltottak ki minket, akik az ügyet intéztük. Minden magyarázat „rep. utáni" volt. Nem lehetett elmondani mindenkinek, hogy a sok magyar érdeklődő, amikor konkrét ajánlatot kellett volna tenni akkor „eltűnt” és nem válaszolt a megkeresésre, amiben az volt: van egy nehezen visszautasítható ajánlatunk, amit csak egy dolog überolhat: egy hasonló magyar ajánlat ! Nem kaptunk, és a gép elment Franciaországba. Helyette jött egy másik, tessék megnézni Szolnokon. Persze nem tettünk le arról, hogy pótoljuk a gépet és ehhez az kellett, hogy a megmaradt példánynak egy, az akkori elhelyezésnél különbet ajánljunk fel. Sikerült és így az utolsó magyar használatban lévő Jak-11 ismét (és reméljük végleg) Szolnokon van.


A Jak-11–ről. A második világháború után szükség lett egy nagyteljesítményű vadászgyakorló repülőgépre, Jakovlev a híres Jak -3 sárkányát alakította át kétülésesre egy kisebb motorral, ami az AS-82 megfelezésével jött létre és az AS-21 típusjelzést kapta. 700 lóerejével egy jól, repülhető dinamikus, repülőgép jött létre , 1946-ban indult be a gyártás és kilenc éven át tartott. Folyamatosan fejlesztették a gépet, új navigációs, vakrepülő műszerekkel szerelték fel. Például az ASZP-3 célzókészülék berepülését a későbbi űrhajós Georgij Beregovoj végezte. Ez alatt a No. 292 (1706db.), a No.272 (1753 db.)gyárban, valamint a csehszlovákiai Kunovicében (707db.) gyártották ahol a C-11 jelzést kapta. Összesen 4166 példány épült, amiből hozzánk ( nagy valószínűséggel) 64 került. 1950-ben jött az első 10 db. majd 1955-ben az utolsók. Az ismert gyári számok a következők:
12207 (F), 12208, 12209, 12211 (F), 12212 (F), 12213 (F), 12214, 12215, 12216, 12217,36209, 36213, 36214, 36216, 36217, 4212, 4303, 44205, 44206, 33207 (F), 47212 (F), 47213, 44219, 48201, 48202, 48203,48204, 48219, 49205, 49206 (F), 49207, 48208, 49210, 49212, 49213, 49315,49225,49227, 49230, 49236,
171109 (J), 171113 (J), 171114 (J), 171115 (J), 171119 (J), 171120 (J), 171121 (J), 171122 (J), 171126 (J), 171801, 171802, 171803, 171804, 171805, 171807, 171816, 171010,
5507, 5614, 8321, 9620(F), 9621,0727, 2210,
( Az F betű az ismert fotókon látható számok alapján, a J betű az átadás átvételi jegyzőkönyvben szerepel. ) Ismert oldalszámok fotók alapján: 1 (?207), 2, 3, 5, 6, 7, 9 (9620), 02, 11, 12 (12212), 13, 14, 15, 18 ( 49208), 21( 48219), 22, 23 (zárójelben a képeken látható gyári számok).
Sok fotón nincs se gyári szám se oldalszám a gépeken, gondolom azért, hogy napjaink kutatóinak több élvezetet nyújtson a kutatás. Az MHSZ-nek is átadtak 10 példányt ezek a következő polgári lajstromot kapták. HA-JAA (9621), HA-JAB,HA-JAC, HA-JAD (49206), HA-JAE, HA-JAF, HA-JAG, HA-JAH ( 44207), HA-JAI, HA-JAJ.


A mi gépükről.: Gyári száma: 171119. 1955 szeptember 30.-án vette át a szolnoki repülőtéren Leksza Miroslav hdgy.-tól Varga Károly örgy. az MN Külkereskedelmi Minisztérium Technikai Főosztály képviselője, másik nyolc géppel együtt.
Szolnokon kezdett majd 56 után Kecskeméten folytatta kivonásáig. Ez alatt 329 óra 58 percet repült, 916 felszállás során. Egyszer volt nagyjavításon. Motorjának gyári száma : 21935781 össz. üzemideje 137óra 22 perc. 1964-ben került kiállításra a HM HIM tüzérségi (!) termében, felakasztva a plafonra. Néhány évig ott volt majd kikerült az udvarra és ott már a 63 oldalszámmal állították ki, ami a motor burkolatra volt festve. ( Megj. Soha nem volt a motor burkolaton szám II. vh. után, ezért ez, vagy egyéni szépérzék miatt, vagy az ellen félrevezetése miatt történhetett). 1973-ban újrafestve a szolnoki múzeumba került, onnan Kecelre, eleinte zöldre festve, majd 2008-tól újra szürkén volt egy oszlop tetején. Most Szolnokon van, és kiállításra készítjük elő. A csűrőket és a magassági kormányokat alu lemezek popszegeccsel való rögzítésével fosztották meg mozgási lehetőségüktől. A műszerfalakban nincsenek műszerek (kinek vannak korabeli műszerei?) Nincs célzó készülék, törzs alatti antenna, egy csomó csavar hiányzik, a farok kereket egy kisebbre cserélték a legutóbbi javításkor (kinek van 225x110-es kereke?), a vásznazás szakadt sok helyen, a kabintetőket nem típushelyes csavarokkal rögzítették,stb. stb. Szóval sok a meló. Pályáztunk pénzre a felújításra ha, nyerünk könnyebb lesz, ha nem akkor is megcsináljuk, csak nem tudjuk mikorra. Lesz-e kárpitos az ülések támláihoz, vásznunk van (lesz) de lesz-e, aki megcsinálja a vásznazást, tudunk-e ahol kell, plexit cserélni, és még ezer kérdés amire még nincs válasz.


Jó lenne, ha előkerülnének a gép okmányai ( 1964-ben átadták őket a HIM-nek - talán megvannak, kutatjuk ) és kiderülne volt-e, és ha volt mi volt az oldalszáma és talán hiteles fotók kerülnének elő még aktív korából. Aki ezt olvasod és tudsz segíteni, kérünk, segítsd munkánkat !