Az eredeti terv szerint (2007.)szeptember 3. és 7. között került volna végrehajtásra a kiemelés. Három napos lett volna a földmunka, egy nap a lelet feldolgozás, tisztítás és egy nap a táborbontás, leletek elszállítása. Hétfőn, 3.-án reggel az időjárás jelentés nem sok jót ígért, ezért a kiemelés helyszínére tartva eldöntöttem, hogy két nap alatt végeznünk kell! A leletek feldolgozása nem függ a talajvíztől és a csapadéktól, akár a Múzeumban is megoldható.

A 4x4 méteres munkaterület kijelölése után ásóval kezdtünk a feltáráshoz és a gödör környékét átvizsgáltuk detektorral. A becsapódási kráteren kívül eső részt a markoló mélyen kiásta és a leleteket ásóval és kislapáttal tártuk fel úgy, hogy a kitermelt földet, agyagot kitoltuk a markoló által kimélyített gödörbe. Ezzel a módszerrel nagyon gyorsan haladtunk, este 3,4 méter mélyen jártunk. Fél 10 körül ért véget az első nap.

Két csoportra osztottuk az erőinket: Megyer Áron és Légrády Lajos egész nap a kiemelt darabokat tisztította, azonosította, a munkafolyamatot dokumentálta és szelvényezte a gödröt, így megdupláztuk a tempót: dokumentáltunk és feltártunk!  Tavaly a kutató gödör kiásásánál 120-140 cm mélyen volt a talajvíz az időjárástól függően, most még 340 cm mélyen sem jött fel, köszönhetően a száraz nyárnak. Este már tudtuk, hogy az esőzés beállta előtt végeznünk kell, mert ha magas lesz a talajvíz, lehet, hogy nem tudjuk kivenni a motort.

Másnap reggel borongós időre keltünk, tudtuk, hogy sietni kell, ezért a módszer nem változott: kráter körbeásás markolóval, kézzel feltárás. Előbukkant a motor és a mögötte lévő törzs első rész egy nagy tömböt alkotva a köré tapadt agyaggal. Ekkorra már feljött a talajvíz, ezért beüzemelték a katasztrófa védelem a szivattyúját, ami a motor kiemeléséig folyamatosan dolgozott.

Meggyorsítva a tempót, a gödörben nem kezdtük el kibontani az agyagtól összetapadt tömböt, hanem a markoló körbeásta 5 méter mélységig, majd a tömb oldala körbe lett faragva függőlegesen. Úgy gondoltuk, hogy a 63 év alatt kikeményedett agyag egyben tartja a motort és a rápréselődött darabokat. Az elgondolás jó volt, mert csak néhány kisebb darab hullott vissza a gödörbe a kiemelés közben. Két kötelet hurkoltunk rá és elkezdte emelni a markoló. Szerencsére elsőre sikerült kiemelni fél öt körül!! Az eső már szakadt és igen hideg volt. Nem volt idő az ünneplésre, folytatódott az agyagtömb tisztítása és a gödör vízzel borított aljának átvizsgálása detektorral. Este 6-kor végeztünk a szabad ég alatti munkával és a sátorban folytatódott a feldolgozás. Nézegettük a fotókat és az egyik közeli képen észrevettük, hogy a motor gyári száma át van ütve. Sokáig néztük, de nem tudtunk rájönni mi lehet az oka.

Szerdán hideg reggelre ébredtünk és áztató esőre. A gátak már nem voltak járhatóak és a tábor is sártengerré vált, ezért nem volt értelme maradni. Miután a teherautó be tudott jönni értünk elkezdődött a tábor bontása. A folyópart mentén terepjáró biztosítása mellett, kivonultak a személyautók majd a teherautóra pakoltunk mindent. A Múzeumban nagy ponyvákra lepakoltunk, minden darabot egymás mellé. A sáros darabokat lemostuk, az elázott felszerelést fedett helyre pakoltuk.

Ekkor bontottuk fel a Punka Gyuri bácsi által hozott pezsgőt. Meglocsoltuk a roncsokat és néma csenddel emlékeztünk a szovjet pilótára, Baksa Tomira és a szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzszerészekre. Másnap a sajtótájékoztató után folytatódott a leletek tisztítása és a felszerelés takarítása.

Köszönettel tartozom mindenkinek, aki a kiemelésen dolgozott, vagy támogatott minket. Egy jó csapatban dolgozhattam, ahol mindenki tudta, hogy gyorsan és hibátlanul kell dolgozni, hogy sikeres legyen a kiemelés!

A leletek feldolgozása és kiállítható állapotba hozása most kezdődik, nagy munka lesz!

A történeti kutatás még nem zárult le. Ha megtudjuk, hogy ki volt a pilóta talán mindenre fény derül, bár megnehezítheti az azonosítást, hogy a motorszámok át vannak ütve.

Sajnos a szovjet pilóta nevét eddig még nem sikerült kideríteni, de Horváth Gábor kutatásai alapján valószínű, hogy a szovjet 5. Légihadsereg 279. Hadosztályának 92., 192., 486. ezredében szolgált.

Bábosik László, aki a háború idején 8 éves volt, így emlékszik a légi harcra:

„azokban a napokban, amikor az újszászi templomtorony égett, láttam, hogy Újszász felől két repülőgép közeledett a tanyánk felé. Az egyik menekült, mert az üldöző gép folyamatosan lőtte. Átrepülték Újszász felől a Tápió-folyót, miközben az első gép füstölt. A tanyánk közvetlenül a Tápió-gát tövében volt. Apám kint állt az udvaron és gyorsan bezavart a házba, mert a tanya mögötti nyárfák tetejét majdnem levitte az egyik gép. Ekkor az üldözött gép – amelyen apámék látták a vörös csillagot -, hirtelen visszafordult a Tápió irányába. Ekkor már darabok hullottak le a gépről és égett is. Amikor a tanyánk felett átrepült, apám látta, hogy a pilóta kiugrott az égő gépből, de ekkor már olyan alacsonyan volt, hogy az ejtőernyője ki sem nyílt, és a gép a következő pillanatban becsapódott a földbe, ahonnan óriási vízoszlop tört fel, mivel elég szikes és lápos volt a terület.”

A szemtanú még egy fontos dologra emlékezett, hogy a légi harc a délelőtti órákban volt. A magyar pilóták november 16.-án arattak légi győzelmet Lavocskinok felett. Debrődi György valószínűleg Borisz Vasziljevics Zsigulenkov gárda-főhadnagyot lőtte le és utána rögtön megütközött egy Jak-9-essel, a szemtanú szerint itt más gép nem volt a közelben, Pintér Gyula nem földközelben lőtte le az ellenfelét, ezért ők nem lehettek a legyőzők. Boldizsár László győzelméről sajnos nincs magassági adat, ezért a magyarok közül Őt nem lehet kizárni.

Kigyűjtöttem a német La-5/LaGG-5 igazolt légi győzelmeket O.K.L. Fighter Claims listáról 1944 november 10.-től november végéig:

11.14  Hptm. Erich Hartmann      LaGG-5     2.000 m.       11.35

11.14  Hptm. Erich Hartmann      LaGG-5        800 m.       11.45.

11.16  Uffz. Siegfried Göbel       LaGG-5     nincs adat     10.20

11.16  Ltn. Heinz Ewald              La-5        mélyrepülés     08.52

11.16  Maj. Gerhard Barkhorn     La-5          nincs adat     13.45 

11.17  Maj. Gerhard Barkhorn     La-5           1.500m.        10.23

11.19  Oblt. Otto Kittel                La-5       mélyrepülés     11.40

11.20  Oblt. Pohl        1./SG 10   La-5          3.200 m.       12.10

11.20  Oblt. Pohl        1./SG 10   La-5       nincs adat        14.53 

11.22 Hptm. Erich Hartmann       La-5          4.500 m.       11.45

Ezek közül csak három volt délelőtt és kis magasságon:

11.16  Ltn. Heinz Ewald              La-5       mélyrepülés      08.52

11.16  Uffz. Siegfried Göbel       LaGG-5     nincs adat     10.20

11.19  Oblt. Otto Kittel                La-5       mélyrepülés      11.40

Göbel esetében nincs magassági adat, ezért lehet akár alacsonyan szerzett győzelem, viszont a JG 53 történetét feldolgozó igen részletes könyv szerint ezen a napon, szabadvadászaton voltak Szolnok környékén, de nem igazoltak senkinek légi győzelmet.

Kittel a JG 54-ben szolgált és nem Magyarországon harcolt.

A német pilóták közül Heinz Ewald visszaemlékezésében található leírás a november 16.-ai légi harcról. Punka György fordításában közre adom a légi harc leírásának részletét:

Az egyik reggel Lipfert százados kísérőmmel és két másik pilótával együtt magához rendelt. A feladat: „Szabad vadászat Szolnok-Debrecen-Tokaj térségében!” …. a Tisza felett az orosz légvédelem barátságos zárótűzzel fogadott bennünket,…… Flakvalcert táncoltunk, könnyedén ide-oda csúsztatva a gépet, de azután abba kellett hagynom, mert hirtelen oldalt alattunk a napfényben tükörként csillant meg egy kabintető. Odalent, a Tisza felett, északnyugati irányon egy négygépes LaGG 5 kötelék repült velünk szembe. … Arra gondoltam: „Gyertek csak ránk! Jó messze leszünk a frontvonal mögött és nektek – ha vissza akartok térni, előbb-utóbb meg kell fordulnotok!”

Elkapott a vadászláz és élesen leborítva arra zuhantam, ahol az utolsó LaGG éppen fordulóban volt. Amellett persze ügyelnem kellett a tüzeléshez szükséges, megfelelő előretartásra. Gyorsan közeledtem a gépekhez. 250 méterről minden csőből tüzeltem, természetesen az utolsóra….. A lövedékek a törzsbe csapódtak, a gép az oldalára fordulva, vastag, fekete felhőt húzva, pörögve csapódott a földbe. Éppen örömködtem, amikor kísérőm is légi győzelmet jelentett. Csak miután átszólt: „Esau –gratulálok!” – örültem igazán, hiszen felülről jól láthatta a légi harcomat és megnyugodhattam, hogy mégsem veszített szem elől. Közben egy hatalmas íven emelkedtem az elhárító körre zárkózott LaGG-ok felett….. Nagy örömömre ekkor közbeszólt a német légvédelem és odapörkölt a köröző ruszkik közé. Viszont el kellett távolodnom, nehogy a mieink engem is megspékeljenek, mint azután néhány héttel később meg is történt. Hirtelen, mintha vezényszóra történt volna, az összes orosz megfordult és a frontvonal irányába repült. Mint egy keselyű zuhantam utánuk, de rakéták híján csak lassan közeledtem. Lőni kezdtem a legközelebb repülő Ivánt, de minden eredmény nélkül. Na várj csak – mondtam magamban – és oldalra húzódtam, mintegy 200 méterre. Ebben a pillanatban az ellenfelem oldalra rántotta gépét. Erre a mozdulatra, a keletre repülő oroszok részéről nem számítottam. Gyakorlatilag egyedül vállalta a légi harcot, sőt az életre-halálra szóló forduló harcot. Minden tiszteletem a LaGG-ok kötelék, vagy géppár parancsnokáé, hiszen láthatta, hogy lőttem le bajtársát néhány perccel azelőtt… „Hé, ez nem semmi, Esau” – gondoltam – „alig 100 méterrel a frontvonal felett egy orosszal kergetni egymást.” Olyan szűken fordulóztunk, hogy láttam ellenfelem sötét pilóta fejvédőjét a kabinplexi mögött. Miután, élesen bedöntve, mint a falmászók, letekertünk vagy kilenc fordulót, lőhelyzetbe kerültem, de a kellő előretartás nélkül nem találtam el. Tovább téptük a gépet. Tudtam, hogy amelyikünk túlhúzza a gépét és szárnyáról leválik az áramlás, lecsúszik és 80 méterről nincs ember, aki kivegye, vagy megfogja. ….. Ellenfelem még nem húzta túl a gépét, hanem villámgyorsan egy úgynevezett irányváltásos fordulót csinált, amely bizony akár halálos is lehet. „Esau, most neked is gyorsnak kell lenned” – mondhatta volna valaki, de még erre sem volt idő, mert már nyomtam is a gombokat és a Me fegyvereit egy rövid sorozat hagyta el. A LaGG a jobb szárnya körül megpördülve, szinte a saját farkát elérve a Tisza árterületébe csapódott és égő roncsai mintegy 40 méterre szóródtak szanaszét.

„Esau a kistestvéreknek! Lelövés! Kérdezem Rendben?” – „Rendben, rendben” –ordította a kísérőm, aki ugyan elhagyta a megfigyelő helyzetét, de most örültem, hogy volt szemtanúja a mindössze 15 lövedéket igénylő légi győzelmemnek.

Lehetett-e Újszásznál a légi győzelem?

Ewald és kísérője a parancs szerint Szolnok felé repült és a Tisza felett légvédelmi tüzet kaptak, amikor feltűntek a velük szemben alacsonyabban ÉNY-i irányon (Nagykáta-Jászberény) repülő szovjet gépek. Jászberénytől DK-re kezdődhetett a harc, mert nem támadott azonnal, majd egy gépet lelőtt. A maradék orosz gép valószínű, hogy Jászberénytől DK-re néhány kilométerre védekező körbe rendeződött, majd Ewald szovjetek fölé emelkedett. A szovjet gépek kiváltak a körből és keleti irányba repültek a front felé. (Ekkor a frontvonal Jászberény körül volt.) Valószínű, hogy az orosz gépek maximális sebességgel igyekeztek hazafelé, mert azzal, hogy védekező pozíciót vettek fel egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem látták esélyét a sikeres harcnak. Ewald írja, hogy nehezen érte őket utol. 

Kelet felé repülve biztos, hogy elérték a Tápiót amit a harc hevében Ewald a Tiszának nézett. (Jásztelektől D-re lehettek ekkor, ez kb. 15 km a megtalált roncs helyétől) Ekkor egy kivált és felvette a harcot. A forduló harc viszonylag hosszú ideig tartott és nem a terepet figyelte, ezért nem tudta pontosan hol lőtte le a gépet. A megtalált gép a Tápió árterébe zuhant, Ewald is ártérre emlékszik, csak Ő a Tisza árterének gondolta.

Ami eltér: Ewald két gépet említ, de ebben az időszakban nem igazolnak neki két La-5/LaGG- 5-öst semelyik nap, valószínű nem kapta meg ezt az igénylést.

A szemtanú emlékei szerint a gépek átrepültek a Tápió felett Újszász felől, majd hirtelen visszafordult a Tápió felé. Mivel ezen a részen a Tápió egyenes előbb egy jobb majd egy hirtelen bal fordulót írt le a La-5-ös. Az Ewald által leírt irányváltásos fordulónál először egyik, majd hirtelen másik irányba fordul a gép. Ewald leírása szerint a forduló váltáskor találta el a gépet. Bábosik Laci bácsi emlékszik, hogy a hirtelen visszaforduló gépről már darabok hullottak le. Viszont abban különbözik a két visszaemlékezés, hogy a szemtanú szerint füstölt a gép és folyamatosan lőtte a német gép a másikat.

Véleményem szerint a Ewald és Bábosik László visszaemlékezése sok fontos ponton hasonlít, még akkor is, ha nem teljesen egyfoma. Az emlékezet csalhat és ne feledjük egy fiatal kissrác nem szakértőként nézte végig ezt a nem mindennapos élményt.

Eddig Karcsi beszámolója. A Tőle kapott több száz fotóból válogattam ki az alábbiakat, amelyeket Groszi készített.

Bizonyára itt még nincs vége a dolognak, hiszen még hátra van a leletek feldolgozása és kiállításra való rendezése. (HS)

Kezdet: a táborállítás.

A zászlónál: Magó Károly ftörm. a feltárás vezetője és Lente Zoltán szds. a Repülőműzeum üzemeltetés-vezetője.

A tábor felülnézetben (a markoló kanalából).

Az első kapa (ásó-)vágások.

Ahogy mélyül a gödör,

úgy kerülnek elő az apróbb darabok. Ezt a szintet már bolygatták korábban, igazi szenzációra nem lehet számítani.

A munkát fémkereső műszer is segíti, bár itt épp a kezelője hóna alatt lazít.

A gondosan kijelölt helyen - a legerősebb detektorjelek mellett(!) markolóval igyekeznek a földmunka nagyobb részét megkönnyíteni.

A feltárásról természetesen pontos napló készül.

Az első komolyabb darab: egy SVAK 20mm gépágyú. Ebből kettő volt a gépen.

Aki odafér, dolgozik.

Felbukkan a második gépágyú is.

Az elsőt közben tűzszerészek ellenőrzik, nem maradt-e benne éles lőszer.

A talált darabok mérte a gödör mélyültével növekszik.

A gépágyú környékét tűzszerészek vizsgálják át.

A hevedertagokon kívül más lőszer-közeli lelet nem került elő. Bizonyára minden lőszerét ellőtte a pilóta a légiharc során.

A műszerfal egy darabja, feltehetően a jobb alsó panel. Nem könnyű azonosítani, mert a La-5FN többféle műszerfal-változattal készült az idők során.

Néhány lelet az elő-feltárásból, már szépen megtisztítva. Ez egy szelep tekerőgombja, oxigén? sűrített levegő?

Az egyik futókerék gumijának darabja. Láttam élőben, szerintem a mérete alapján a farokkerék maradványa.

Adattábla és hevedercsat.

Egy henger a 14-ből.

Az egyetlen légcsavar-toll, még a helyén, de már jól körbeásva.

Kötéllel húzzák ki az egyre mélyebb gödörből.

A motor "valódi" kékes színű kőkemény agyagban.

Másnap, 2007. szeptember 4, kedd.

Az eső szemerkél, majd esik, végül zuhog.

A gödör mélysége közel 6 méter, a betörő talajvíztől a fala folyamatosan omlik.

Köszönjük Karcsi, várjuk a folytatást !