A kutatás

2007. 04. 30-án kezdtük el a kutatást Hegedűs Attila barátommal, mert értesítettek róla, hogy van két szemtanú, aki tud egy lezuhanási helyet Tószeg és Jászkarajenő között. Miután felkerestük a szemtanúkat a következőket mesélték:

Rimóczi Pál így emlékszik vissza az egyik gép lelövésére: „Nyolc éves voltam, amikor lezuhant a repülőgép. Sötétedett már, tíz – tizenkét gép repült nyugat felé kötelékben, amikor egy gép megtámadta őket. Ekkor láttam, ahogy egyik nagyon füstölt, és pörögve zuhanni kezdett. A gépből egy embernek sikerült ejtőernyővel kiugrania. Másnap hajnalban kimentem a helyszínre, és láttam, hogy orosz katonák őrizték a repülőt, mert bomba volt benne. Sajnos a gépből nem sokat láttam, mert nem engedtek közel az oroszok.” Rimóczi János visszaemlékezése: „Tizenegy éves voltam ekkor. Este volt, vagy szürkület nem emlékszem pontosan. Egyszer csak hallottuk, hogy egy repülő zuhan, és a földbe csapódik. Másnap csak az öcsém ment ki a helyszínre, mert én akkor dolgoztam. Később a faluban Juhász Kálmán mesélte, hogy lovas kocsin vitte a halott pilótát Tószeg felé. Amikor elmentek az orosz katonák mellett úgy tisztelegtek a halottnak, mintha a saját parancsnokuk lett volna! Én nem tudom milyen nemzetiségű volt a gép személyzete, de a faluban azt mondták, hogy németek voltak. A légi harcban lezuhant még egy gép, ezért később elmentünk megnézni azt a roncsot is, mely a Gerje - lecsapoló csatorna hídjához zuhant. Itt is orosz katonák vigyáztak a roncsra, ezért nem lehetett közelről megnézni, de az feltűnt, hogy nem tört annyira össze, mint a másik.”

Megakadt a fülünk azon a mondaton, hogy tisztelegtek a halottnak az orosz katonák! Ha így volt, akkor nem valószínű, hogy németek voltak, mert nekik nem „járt ki” a közkatonák tisztelete. Elkezdődött a veszteségi jelentések kutatása, melyben találtunk egy utalást arra, hogy román Ju-87-eseket lőttek le a környéken. Ezután két alkalommal kutató gödröket ástunk, mely során sikerült apró darabokat a felszínre hozni a gépből. Előkerült az egyik szárnybekötés, mely valószínűsítette a Ju-87-es típust.

A kiemelés

Az engedélyek beszerzése után kezdődött a repülőgép becsapódási helyének feltárása, mely 2009. 10. 05. és 07. között zajlott. A feltárás céljai: Bizonyítékot szerezni a gép típusának beazonosítására, és kiemelni a gép darabjait. A MH 1. Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj szakemberei a legmodernebb fémkeresők segítségével átvizsgálták a helyszínt, és elkezdődött a földmunka. Először a termőréteg lett eltávolítva, és látszott, hogy 65 centi mélységben a gép által ütött becsapódási kráter 5x7 méteres volt, 110 centiméter mélyen már csak 120 centi átmérőjű. A nagy sebességgel befúródó motor hűtője, mely a gép orr részében volt, 2,5 méter mélyből került elő. A detektorok további fémet jeleztek a mélyben, ezért folytatódott a feltárás. 3,2 méter mélyen megjelent a talajvíz, mely 6 méteres mélységnél a laza homokos talajban megakadályozta a további munkát. Van olyan visszaemlékezés, mely szerint kiásták a motort, és kiemelték, de az őstalajban nem találtuk ásás nyomát, csak a motor ütötte kis átmérőjű kráteret. A munka beszüntetése előtt a detektorok fémet jeleztek a földben, ami lehet a motor, vagy annak darabja, esetleg a légcsavar agy, de ekkor már olyan veszélyes lett volna folytatni a feltárást, hogy leállt a munka. Sajnos nem sikerült kiemelni a motorból darabokat, ezért nem zárult teljes sikerrel a feltárás.

A leletek kiértékelése a Szolnoki Repülő Múzeumban folytatódott. A megtalált darabok a sárkány különböző részeiből származnak, melyek közül néhányon még az eredeti festés is megtalálható. A festett lemezeket megvizsgálva a gépen az RLM színek voltak, ezért valószínű, hogy nem lett átfestve a romániai javítások során. A típus beazonosításra egyértelmű bizonyíték a magassági kormány ellensúlya, melyen megmaradt a cikkszám, benne a típusra utaló 87-es számmal. Az ellensúly értékét tovább növeli, hogy gyári szám töredék van rajta, mely csak akkor olvasható rendesen, ha bevizezzük a felületét. (Ennek oka, hogy a föld alatt a festés annyira kifakult, hogy eredeti fényét csak úgy kaphatjuk vissza, ha vízbe tesszük.) Előkerült egy olyan lemez is, mely valószínű a motorburkolat darabja, amin szintén szám töredékek vannak, és az utolsó két szám egyezett az ellensúlyon olvashatóval. A kettőt összevetve, valószínű, hogy a repülőgép gyári száma 141379 volt, mely igazolja, hogy egy Ju-87 D5 típusváltozat darabjai kerültek elő, mert az egyik D5-ös széria száma 141-el kezdődött.

Egy tragikus történet

Felvettem a kapcsolatot Bernád Dénessel, aki a Román Királyi Légierő kutatója, és meglepő adatokat közölt a géppel kapcsolatban.

1944. november 17.-én a román királyi légierő 8. Csatarepülő és Zuhanóbombázó Osztály 74. Zuhanóbombázó századának 6 gépe Budapesttől délre támadott magyar és német célpontokat, majd a sikeres támadás után visszatérőben voltak az akkori bázisukra, a túrkevei repülőtérre. A pilóták jelentései alapján egyértelmű, hogy szovjet vadászgépek támadták meg őket. Valószínű, hogy a szovjet 5. Légihadsereg 279. Hadosztályának La-5FN típusú vadászgépein repülő szovjet pilóták nem ismerték fel a német gyártású Ju-87-eseken a háromszínű román kokárdát, és ezért támadtak. (Ekkor már szövetségesek voltak!!) A románok kénytelenek voltak védekezni, elhárítani a támadást, ezért védekező körbe helyezkedtek, melyet a szovjet vadászok meg tudtak bontani, és elkezdődött a légi harc, melyben mind a hat Ju-87-est eltalálták. A román repülőgépek fedélzetén két pilóta meghalt, kettő megsebesült, és két repülőgép teljesen elpusztult, négy pedig kényszerleszállást hajtott végre. A legsúlyosabb veszteséget Victor Zizda őrmester pilóta, és Constantin Pietraru tizedes lövész gépe jelentette, mert két szovjet La-5FN folyamatos támadása után égve csapódott a földbe Tószeg és Jászkarajenő között. A személyzet mindkét tagja meghalt. Egy gép a légi harcban súlyosan megsérült, és Nicolae Stan őrmester pilóta, valamint Constantin Bleanda tizedes lövész súlyosan megsebesült. A légi harc helyszínét elhagyva Túrkeve felé repültek, amikor a pilóta a jelentős vérveszteség miatt úgy döntött, hogy kényszerleszállást hajt végre Kengyel mellett, a Bagimajorban. Ezt a gépet a súlyos sérülések miatt le kellett selejtezni. A kötelék többi négy gépéből egy a Gerje - lecsapoló csatorna hídjánál (Tószeg és Jászkarajenő között), egy Tószeg mellett, egy Szolnoktól délre, 8 kilométerre, és egy pedig a szolnoki szovjet repülőtéren hajtott végre kényszerleszállást.

A légi harc után egy gép sem tért vissza a bázisára. Az általunk kiemelt gép személyzete Zizda őrmester, és Pietraru tizedes volt.

Baráti tűz

A fent leírt esetben a román repülőknek a saját szövetségesük okozott súlyos veszteséget. Légi harcban a baráti tűz azt jelenti, hogy az egyik hadviselő fél repülője harc közben véletlenül saját, vagy szövetséges repülőgépet lő le. Az ilyen jellegű tévedések több alkalommal előfordultak a légi harcok forgatagában, de a világ repüléstörténetének egyik legsúlyosabb ilyen jellegű tévedését a szovjet légierő követte el a második világháború idején Tószeg és Jászkarajenő között.

Mi volt a súlyos szovjet tévedés oka?

A Román Királyság 1944. augusztus 23-án felismerte, hogy a háború elveszett, ezért átállt, és a Szovjetunió mellett folytatta a harcokat. A román légierő felfegyverzéséhez jelentős mennyiségű német repülőtechnika került rendszeresítésre, melyeket az átállás után is bevetettek. Ez komoly probléma volt a szovjetekkel közös hadmozdulatok során, mert a légi harcban 1-2 másodperc alatt kell azonosítani a másik repülőgép típusát, és a háború végére már minden szovjet pilóta messziről felismerte a lassú és robosztus bombázót, a Stukát. A levegőben nem mindig van lehetőség pontosan megnézni a másik gép felségjelzését, ezért az átállás után már a Románia feletti harcokban is előfordult, hogy szovjet gépek szövetséges román repülőt lőttek le. Egy gyors lefolyású összecsapásban érthető, hogy nem látták a felségjelzéseket, de ebben az esetben biztos, hogy hosszabb ideig tartott a légi harc, mert idő kellett, hogy megbontsák a védekező kört, és utána egyesével lelőjék a gépeket. Senki sem vette észre a kokárdát?!?

A lelet elsődleges különlegessége a hozzá tartozó történet, és az a tény, hogy Magyarország felett a román légierőnek mindössze 2-3 repülőgépe zuhant le, úgy, hogy a roncsai még a földben lehetnek. A többi román gép veszteség kényszerleszállás volt, mely után a roncsokat elszállították, így hazánkban kevés esély van a román repülőcsapatok tevékenységével kapcsolatos roncsok, alkatrészek előkerülésére. Ez volt az első eset, hogy román repülőgép lezuhanási helye feltárásra került Magyarországon.

Munkánk szolgáljon emlékül a Baráti tűzben elesett katonáknak.

Köszönettel tartozunk a támogatásért az MH. 86. Szolnok Helikopter Bázisnak, a Magyar Roncskutató Egyesületnek, a Honvéd Sportrepülő Egyesületnek és a Magyar Repülők Bajtársi Egyesületének.