Átvonult a front a szombathelyi
repülőtéren, amikor Novák László nagypapája kiment az
elhagyott repülőtérre. Mindenhol roncsok hevertek, de
közülük egy használhatónak tűnt, mert szép méretes darab
volt. Másnap a barátokkal és egy ökrösszekérrel visszatértek
a roncshoz. A viszonylag könnyű darabot feltették a
szekérre, majd haza vitték és letették a ház mögé. Kiváló
fáskamra lett belőle! 61 évig szárazon tartotta a benne
tárolt fát, kis polcokkal kiegészítve rengeteg minden elfért
benne.
2006.-ban Légrády Lajos, Megyer Áron, Sípos Sándor és én
Szombathelyen mértük fel a repülőteret, mert kíváncsiak
voltunk, hogy a lehet-e repülőgép alkatrész a
bombatölcsérekben eltemetve. A pár napos munka alatt a
repülő klub tagjaival és a Sapkával, a reptér őrkutyájával
baráti kapcsolat alakult ki. Sokszor megnézték, hogy mit
csinálunk és sokat beszélgettünk. Az utolsó napon, már
pakoltunk, amikor információt kaptunk arról, hogy
Gencsapátiban az egyik udvaron van egy repülőgép darab.
Elmentem megnézni, gondoltam egy szép lemez darab lesz.
Novák Laci kedvesen fogadott és megmutatta a fáskamrát. A
lélegzetem elállt! A törzsből egy 4.5 méteres darab állt a
fal mögött. Levideóztam, megköszöntem, hogy beengedtek és
elindultam Szolnokra. Gyorsan hívtam az ismerőseimet, hogy a
lottó ötös Gencsapátiban van. Másnap Nagy Andrással átnéztük
a fotókat és a videó felvételt, majd a FIAT G-12-es képeket
és megállapítottuk, amit már sejtettünk: ez nagy lelet!
Kis nyomozás után kiderült, hogy ebből a típusból ekkora
nyilvántartott darab nincs egyik repülőmúzeumban sem, sőt
nagyobb fáskamra sem készült G-12-esből!!! Újra elmentünk
Novák Lacihoz, aki humorosan azzal fogadott, hogy tudja
miért jöttem, de nem adja, mert Gripent csinál belőle.
Megbeszéltük, hogy milyen darab ez, és hogy nagyon kell a
múzeumnak, ezért, ha lehet szeretném elvinni. Megkaptuk!!
Az MH. 86 Helikopter Bázis biztosította a szállításhoz
szükséges feltételeket és a szakembereket.
Kipakoltuk belőle a fát, feltettük a kocsira, rendbe
tettük a helyét és indultunk - volna! A házi gazda
aranyérmes bortermelő és kedves ember, ezért meglátogattuk a
boros pincét! A bor finom volt, a sofőrökön kívül
mindenkinek jól esett, a Laci meg szorgalmasan bontotta az
újabb és újabb palackokat. Amikor megköszöntem a
vendéglátást, a többiek úgy gondolták, hogy ráérünk még.
Nehezen, de eljöttünk, tényleg aranyat ért az a bor!
A múzeumban megtisztítottuk, csináltunk egy alacsony
állványt és betettük a hangárba, ahol vidáman emlékezhet
mindkét életére: amikor repülő volt, és amikor fáskamra!
Magó Károly
|