REPÜLŐMÚZEUM  SZOLNOK

 dr. Németh Miklós nyá. ezds.: a Lansen érkezéséhez

 

Tisztelt Hajnal Sándor!

Talán egy éve, hogy levelet váltottunk, amelyben megígértem, hogy a SAAB Lansen-nel kapcsolatban elküldök egy dokumentumot és egy fényképet. Időközben találkoztam Nagy Andrással is, akinek szintén megígértem a fentieket.

A két anyagot beszkenneltem és elküldöm Neked.
Hasznosítsátok a múzeum anyagai között!
A Megállapodást, amelyet a svéd repülőmúzeum igazgatójával aláírtunk, - 5 évig nem volt publikus, ezért nem adtam oda eddig.
 

 

 

 

 

A képen balról jobbra:

dr.Peták György nyá.ezds. (azidőtájt a Gripen magyarországi referense, egyébként a volt OLP repülő főmérnöke,),

mögötte Kovács József őrgy. (akkoriban a Fedélzeti rendszerek mb. tanszékvezetője),

Sven Scheiderbauer - a Svéd Repülőmúzeum igazgatója,

John Nielsen - a British Aerospace kommunkációs igazgató helyettese,

utána a  két hajózó következik, akiknek a nevét már sajnos nem tudom,

majd jómagam és Török Ferenc alez., az akkori Üzembentartó Tanszék vezetője.


Egy-két adalék a gép átvételével kapcsolatban:
- a gépet teljesen repülőképes állapotban adták át, gázokkal, hidraulikával feltöltve, -
ha jól emlékszem, a katapult földi biztosítékot berakták és úgy hagyták, a GPS-t és a
saját navigációs rendszerblokkot vitték el magukkal.

 

További sok sikert kívánok munkátokhoz:

         dr. Németh Miklós nyá. ezds.
a volt ZMNE Repülőtiszti Intézet igazgatója

 

******

 

Tisztelt Ezredes Úr,

nagy örömmel és sok köszönettel vettük az érdekes és értékes dokumentumokat.
Szíves utólagos engedelmeddel október elejétől látható lesz a www.repulomuzeum.hu
honlapunkon is.
Az eredeti dokumentumok elhelyezéséről Nagy Andris fog gondoskodni, én önkéntes támogató
civilként a honlapon való megjelenésben vagyok illetékes.
További jó egészséget kívánunk, és ha netán ilyesmi ismét a kezedbe kerül, ne feledkezz
meg a Múzeumról !

Tisztelettel üdvözöl:
Hajnal Sándor
honlap-gazda
www.repulomuzeum.hu